Listával jöttek a fegyveresek a keresztényekért

Legalább húsz kopt keresztényt raboltak el Líbia középső részében.

VZ
2015. 01. 03. 19:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fegyveresek szombat hajnalban szobáról szobára végigjártak egy munkásszállót Szirt városában, és arra szólították fel a bent lévőket, hogy igazolják magukat, majd elkülönítették a muszlimokat a keresztényektől. Utóbbiakat megbilincselték és ismeretlen helyre elhurcolták őket. A támadók tizenhárom embert raboltak el.

„Tizenöt álarcos férfi érkezett négy járművel. Volt náluk egy lista az épületben lakó keresztényekről” – közölte egy szemtanú az AP amerikai hírügynökséggel. A neve elhallgatását kérő asszony elmondta, hogy három rokonát is elrabolták, ő csak azért menekült meg, mert sikerült elrejtőznie. A tájékoztatás szerint a vendégmunkások az egyiptomi Szamalut városból érkeztek a szomszédos Líbiába. Az emberrablásról szóló híreket Szamalut egyik kopt lelkésze is megerősítette.

Ugyancsak Szirt városban néhány nappal korábban hét másik kopt keresztényt raboltak el. Szirt a radikális csoportok egyik fellegvára Líbiában, a Tripoli és Bengázi között fekvő városban különösen aktív az Anszár as-Sáría nevű dzsihadista szervezet, amelynek tagjai 2013 szeptemberében megtámadták a bengázi amerikai konzulátust és megölték Christopher Stevens nagykövetet.

Az észak-afrikai országban egyre gyakoribbak a kopt keresztény közösség tagjai elleni támadások, de az egyiptomi állampolgárok vallási hovatartozástól függetlenül is célponttá váltak Líbiában, amióta Kairó támogatást nyújt a líbiai hadseregnek az iszlamista milíciák elleni küzdelemben. Líbiában az utóbbi években jelentősen megerősödtek a szélsőséges csoportok.

Moammer Kadhafi elnök rezsimjének 2011-es bukása óta Líbia kis létszámú keresztény közössége többször is aggodalmát fejezte ki a szélsőséges iszlám csoportoknak elsősorban a keleti országrészben való térnyerése, valamint a felekezetük elleni támadások megszaporodása miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.