A németek majdnem kétharmada szerint országuk nem demokrácia

Szerintük a gazdaságnak nagyobb a súlya az ország sorsának alakításában, mint a választóknak.

RZ
2015. 02. 23. 21:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A berlini Freie Universität Kelet-Németország történetével foglalkozó kutatóközpontjának (SED-Staat Forschungsverbund) felkérésére készített felmérés szerint minden harmadik németnek meggyőződése, hogy a kapitalizmus szükségszerűen szegénységhez és éhezéshez vezet.

Az alapvetően a radikális baloldali eszmék németországbeli elterjedésének felmérését célzó kutatás úgy találta, hogy a kommunizmust és a szocializmust a keletnémetek 59 százaléka, míg a nyugatnémetek 37 százaléka tartja jó ötletnek, amelyet mindeddig csupán rosszul valósítottak meg.

A kutatók szerint a legmegdöbbentőbb eredmény az állami erőszak-monopóliumhoz kapcsolódik: a megkérdezetteknek csupán a fele ért egyet azzal, hogy kizárólag a rendőrség alkalmazhasson erőszakot a biztonság és a rend megőrzése érdekében.

A felmérés szerint a nyugatnémetek 14 százaléka, míg az egykori Német Demokratikus Köztársaság lakóinak 28 százaléka vall alapvetően szélsőbaloldali vagy radikális baloldali nézeteket.

A reprezentatív felmérés során 1400 ember véleményét térképezték fel 2014 nyarán úgy, hogy demokráciáról és társadalomról szóló kijelentéseket értékeltettek velük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.