Ferenc pápa elmondta, kik az egyház tengelyei

A bíborosi cím nem puszta dicsőség, hanem alázatos és felelősségteljes szolgálat – hangoztatta az egyházfő.

TK
2015. 02. 14. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa az új kardinálisok kinevezésére (rendes és nyilvános konzisztórium) az egész világból a Vatikánba érkezett bíborosi kollégium tagjai előtt úgy fogalmazott, hogy minél feljebb jut valaki az egyházi hierarchiában, annál inkább meg kell nyitnia a szívét embertársai felé. „Bíborosnak lenni nem egyszerűen tiszteletbeli címet jelent. Miként a »kardinális« szó mutatja, a bíboros nem az egyház dísze, hanem az egyház tengelye” – hangoztatta az egyházfő. Arra kérte a bíborosokat, „ne saját érdeküket keressék, hanem legyen erős igazságérzetük, emeljék fel szavukat minden igazságtalansággal szemben, legyenek mindig képesek a megbocsátásra és ne legyenek haragtartók, mivel ez nem illik az egyház emberéhez”.

A Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa elsőként a bíborosok kinevezésén részt vevő XVI. Benedek nyugalmazott egyházfőt köszöntötte, aki tavaly februárban jelen volt Ferenc pápa első bíborosokat kreáló konzisztóriumán.

Ferenc pápa most húsz embernek adta át a bíborosi süveget, gyűrűt, valamint címtemplomukat is kijelölte. Az öt nyolcvan évnél idősebb bíboros mellett tizenöt a nyolcvan év alattiak száma, akik mostantól részt vehetnek egy esetleges pápaválasztó konklávén. A tizenöt pápaválasztó között az egyedüli Dominique Mamberti volt vatikáni külügyminiszter, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának prefektusa dolgozik a kúrián, a többiek a világ különböző egyházaiban szolgálnak. Öten európaiak, hárman-hárman Ázsiából és Latin-Amerikából, ketten-ketten Afrikából és Óceániából érkeztek. Első alkalommal van bíborosa a Zöld-foki-szigeteknek, az óceániai Tongának és az ázsiai Mianmarnak. A legfiatalabb új bíboros az 53 éves Soane Patita Paini Mafi a Tonga-szigetekről, a legidősebb, aki nem is tudott eljönni a Vatikánba, a 96 éves kolumbiai José de Jesús Pimiento Rodríguez. Az új bíborosokkal Ferenc pápa vasárnap misét mutat be a Szent Péter bazilikában.

A tizenöt pápaválasztóval a nyolcvan évnél fiatalabb bíborosi testület létszáma százhuszonötre emelkedett. Számuk a következő hónapokban csökkenni fog, mivel több bíboros is betölti nyolcvanadik évét, és így elesik pápaválasztó jogától. A jelenlegi pápaválasztói bíborosi testület 31 tagját – tavaly és most – Ferenc pápa nevezte ki. Az argentin egyházfő fokozatosan csökkenti a Vatikánban dolgozó, valamint az európai bíborosok eddigi számát, növelve a Vatikántól legtávolabbi „peremegyházak” súlyát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.