Ide is elértünk: kormánypárti görög tömegtüntetés

A demonstrációt egy nappal az eurózóna pénzügyéreinek tanácskozása előtt szervezték, a görög mentőcsomag feltételeiről tárgyalnak.

MNO
2015. 02. 15. 22:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség arról számolt be, hogy Athénban legalább 18 ezren, az ország második legnagyobb városának számító Szalonikiben pedig 8 ezren tüntettek.

A tiltakozók közül sokan Görögország hitelezőit és a megszorító intézkedéseket elítélő táblákat tartottak a magasba.

„Igazságot akarunk mindazért a szenvedésért, amin Görögországnak az utóbbi öt évben keresztül kellett mennie” – mondta egy 58 éves munkanélküli asszony.

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint Európa és a világ több országában is hasonló, de kisebb megmozdulások voltak. Párizsban nagyjából kétezren vonultak utcára a „görög Dávid” támogatására a „pénzügyi körök Góliátja” ellen. Marseille-ben mintegy négyszázan, Lisszabonban pedig kétszázan vettek részt a görög baloldali kormány melletti demonstráción, de tüntettek az Egyesült Államokban, Brazíliában és Ausztráliában is.

Az athéni kormány üdvözölte a tüntetéseket, hangsúlyozva, hogy spontán megmozdulásokról van szó, amelyeket civilek szerveztek az internetes közösségi oldalakon.

A görög parlament néhány napja bizalmat szavazott a baloldali Sziriza párt és a jobboldali Független Görögök koalíciójával létrejött kormánynak. Ezt követően tízezrek vonultak utcára a dél-európai ország több pontján, hogy így nyújtsanak támogatást az Aléxisz Cíprasz vezette kormánynak, amely a meglévő görög mentőcsomag feltételeinek módosítását kívánja elérni, és véget akar vetni a megszorító politikának.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn ülnek össze annak megvitatására, hogy a görög mentőcsomag feltételeit módosítják-e, vagy új programmal cserélik le. Görögország áthidaló finanszírozást és könnyített feltételeket követel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.