„Úgy gondoljuk, hogy a két támadást ugyanaz a tettes követte el; az illetőt a rendőrség lelőtte a nörrebrói pályaudvarnál” – mondta Torben Molgaard Jensen rendőr-főfelügyelő. A nyomozás első eredményei alapján a férfin kívül más fegyveres nem vett részt egyik támadásban sem. Joergen Skov nyomozó megfogalmazása szerint „e pillanatban semmi sem utal arra, hogy lettek volna más elkövetők”. A nörrebrói tűzpárbajban egy rendőr sem sebesült meg – tette hozzá.
Vasárnap hajnalban tűzpárbajban agyonlőtt egy férfit a dán rendőrség Koppenhágában, a szombat délutáni és a zsinagógánál történt éjszakai lövöldözések helyszínének közelében, a Nörrebro kerületi pályaudvar mellett. A férfi tüzet nyitott rendőrökre, mire ők golyózáport zúdítottak rá. A dán sajtó szerint az éjjeli támadást követően egy metró- és egy vasútállomást is kiürítettek a közelben.
A koppenhágai zsinagógához a lövöldöző a jelentések szerint gyalog érkezett, majd hasonló módon elmenekült a helyszínről. A fejbe lőtt civil néhány órával a támadás után belehalt sérüléseibe. A hivatalos jelentések csak annyit közöltek róla, hogy 55 éves férfi. A rendőrök egyike a karján, a másik a lábán sebesült meg.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium határozottan elítéli a Koppenhágában végrehajtott szombati terrorista merényletet, amely nemcsak Dánia, hanem az egész európai demokratikus közösség ellen irányult – fogalmazott a tárca vasárnapi közleményében.
Azt írták: a minisztérium részvétét fejezi ki az áldozatok családtagjainak és hozzátartozóinak és gyors felépülést kíván a sérülteknek.
A koppenhágai rendőrség a lövöldözések után igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy jelentősen fokozta jelenlétét a fővárosban és szigorúan ellenőrzi a körzetet.
A TV2 dán tévé úgy értesült, hogy a zsinagógánál éjfél után egy-két órával történt támadás halálos áldozata az imaház egy fiatal zsidó biztonsági őre. A tévével Dan Rosenberg Asmussen, a helyi zsidó közösség elnöke közölte ezt. „A zsidó közösség tagja volt, és ellenőrizte azokat, akik egy bár micvá avatóünnepségre érkeztek a zsinagógába” – mondta Asmussen. A támadó feltehetőleg be akart jutni az épületbe, ahol már mintegy 80 ember tartózkodott. A januári párizsi terrorista merényletek hatására a dániai zsidó közösség megerősítette biztonsági intézkedéseit – tette hozzá a közösségi elnök.