Kazahsztán várhatóan még az idén aláírja partnerségi megállapodását az Európai Unióval (EU) és belép a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) – jelentette be az asztanai parlamentben Erlan Idriszkov külügyminiszter. A Brüsszelben január végén megkötött szerződés szerint a felek megállapodtak a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítésében, a kereskedelem, a szolgáltatások, és a beruházások áramlásának elősegítésében – írja a Napi Gazdaság.
Ezáltal Kazahsztán kapocsként funkcionálna az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió között – ez azonban ellentétes az orosz politikai akarattal. Moszkva álláspontja egyértelmű, egy ország nem lehet tagja két uniónak. Angela Merkel – a kazah külügyminiszter szerint – mindazonáltal támogatásáról biztosította az ország tervét.
Fehéroroszország, Kazahsztán és Oroszország 2014 májusában írt alá háromoldalú megállapodást az Eurázsiai Gazdasági Unió létrejöttéről. A gazdasági együttműködés, mely biztosítja az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását, valamint tagjai vállalják energia-, ipar-, mezőgazdaság- és közlekedéspolitikájuk összehangolását, idén január 1-jén kezdte meg működését. A közös együttműködés fenntartása nem tartott sokáig, hamar rés keletkezett a pajzson. Fehéroroszország elnöke január végén jelentette ki, hogy fenntartja magának a jogot, hogy kilépjen a szervezetből, ha a tagországok nem tartják be a szervezet keretében tető alá hozott megállapodásokat.
„Vannak olyan események, amelyeknek egyáltalán nem szabad felmerülniük a szerződés aláírása után, ezek az úgynevezett háborúk, mint a tej- és húsháborúk” – mondta korábban Aljakszandr Lukasenka Minszkben.