Az Unian internetes hírportál beszámolója szerint a szóvivő kiemelte: bár „jelentősen csökkent a tűzszünetsértések száma”, az oroszbarát erők tizenkilencszer lőtték az ukrán fegyveres erők állásait, és tüzérségi csapásokat is mértek egyes lakott településekre. Kedd este két alkalommal lőtték aknavetőkből a Debalcevétől nem messze fekvő Popasznát. Ugyanakkor Mariupol, Luhanszk és Doneck térségében az éjszaka nem észleltek lövöldözést.
Sztelmah adatai szerint a szakadárok az elmúlt 24 órában tizenötször ágyúból és aknavetőből nyitottak tüzet. Ezzel egy időben négyszer lőfegyverből és gránátvetőből tüzeltek, egyebek között Délkelet-Ukrajnában, Sirokine településnél.
Andrij Liszenko, a kijevi „terrorellenes hadművelet” parancsnokságának szóvivője eközben szokásos napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az utóbbi 24 órában egyetlen ukrán katona sem halt meg Kelet-Ukrajnában, mindössze egy sebesültről érkezett jelentés. A tisztségviselő szerint ilyenre „legalábbis sok hete” nem volt példa.
Ugyanakkor – az Unian ukrán hírügynökség jelentése szerint – Liszenko elmondta azt is, hogy az elmúlt két napban Oroszország az Ukrajna által nem ellenőrzött Izvarine határátkelőn át Grad sorozatvetőket, páncélozott szállító járműveket és nagyszámú ponyvás teherautót dobott át személyzettel együtt a szakadárok által ellenőrzött ukrán területre.
Korábban Ertugrul Apakan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójának vezetője arra szólította fel a szemben álló feleket, hogy terjesszék be a nehézfegyvereknek a front menti ütközőzónából történő visszavonására vonatkozó tervüket, megjelölve ezeknek a harci eszközöknek a számát és újabb elhelyezkedését.
Az oroszbarát erők keddi állítása szerint a Minszkben megkötött újabb tűzszüneti megállapodásnak megfelelően megkezdték a nehézfegyverek visszavonását. Andrij Liszenko ennek kapcsán kijelentette: csak akkor kezdik meg a nehézfegyverek kivonását, ha a szakadárok legalább két napig tiszteletben tartják a tűzszünetet.
A kijevi hatóságok az orosz propaganda elleni harc részeként különleges egységeket állítottak fel, valamint létrehoztak egy internetes oldalt, amelyen önkénteseket toboroznak. „Számos frontot nyitottak ellenünk, ezek közül az információs harcvonal az egyik legfontosabb” – fogalmazott Jurij Sztec ukrán tájékoztatáspolitikai miniszter.
„Itt az ideje, hogy visszavágjunk az orosz támadóknak az információs fronton” – tette hozzá. A minisztérium által indított weblapon keresztül bárki csatlakozhat a virtuális hadsereghez. Az állományba vett „katonák” ezt követően emailben kapnak utasításokat. Fő feladatuk az, hogy figyeljék a közösségi oldalakat és az ukrán álláspontot is megjelenítve vitába szálljanak az orosz propagandát terjesztő „trollokkal”.
A CNN arról számolt be, hogy az önkéntesek névtelenek maradnak, emellett pedig arra biztatják őket, hogy személyes adataik védelme érdekében hozzanak létre hamis felhasználói fiókokat.