A közlemény szerint a csütörtökön végrehajtott házkutatások során nem találtak búcsúlevelet vagy más dokumentumot, amelyben a másodpilóta jelezte volna, hogy a kedden Franciaországban történt katasztrófa előidézésére készül.
Ugyanakkor találtak a másodpilóta egészségi állapotára vonatkozó dokumentumokat, amelyek arra utalnak, hogy beteg volt és orvosi kezelés alatt állt. A lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami arra utal, hogy a másodpilóta titkolta betegségét – közölte az ügyészség.
A német sajtó is alaposan utánajárt Lubitz előéletének. A Focus.de a Bildre hivatkozva azt írja, hogy Andreas Lubitz súlyos depresszióban szenvedett és pszichiátriai kezelés alatt állt.
A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a szóban forgó dokumentum alapján Lubitz huzamosabb ideig nem vezethetett volna repülőgépet, és ez lehetett az oka annak, hogy összetépte az iratot és titkolta betegségét.
A Germanwings szóvivője közölte, hogy a céghez nem jutott el olyan dokumentum, amely a másodpilóta betegállományba helyezéséről szól. A szóvivő kiemelte, hogy a társaságnak nincs módja tudomást szerezni arról, hogy egy orvos betegállományba helyez egy munkavállalót, ha a munkavállaló erről nem tájékoztatja a munkaadót.
A berlini Der Tagesspiegel az online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves fiatalembert a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt. Hozzátették, hogy nem depresszió miatt kezelték. A klinika tájékoztatása szerint a másodpilóta először az idén februárban, utoljára pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek.
Ugyanerre hivatkozva a düsseldorfi ügyészség sem közölte, hogy a lefoglalt dokumentumokban milyen adatok szerepelnek a másodpilóta egészségi állapotáról. A házkutatás eredményét ismertető sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az orvosi titoktartás az adott személy halála után is kötelez.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!