Oroszország 2014 végén változtatta meg katonai doktrínáját, ami reakció volt az átalakult geopolitikai helyzetre, többek között az ukrán válságra és a Krím elcsatolására is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja (SVKK) egy tanulmányban korábban már elemezte az új katonai dokumentumot, melynek szerkezetén lényegében nem változtattak, tehát megmaradt a doktrína védelmi jellege, azaz csak a békés eszközök kimerítése után kerülhet sor a fegyveres erő bevetésére. Nukleáris fegyvereket elviekben ezentúl is használhat védelme érdekében Oroszország, ám a preventív, megelőző csapás lehetőségét továbbra is kizárják a védelmi opciók közül. Megjelenik viszont cserébe a „nem nukleáris elrettentő rendszer” elég homályos fogalma. Természetesen ez a doktrína nyilvános változata, ennek szakértők szerint lehet titkos záradéka is, amely bizonyos esetekben felülírhatja vagy kiegészítheti a katonai eszköztár bevetésének lehetőségeit.
Az új doktrínában továbbra is a NATO keleti bővítési terveit nevezik meg az egyik legfontosabb Oroszországot érintő veszélyforrásként (és nem magát a szervezetet). Ez abból a szempontból is érthető, hogy Lengyelországban NATO-rakétarendszert terveznek, továbbá a világszervezet és az USA a kelet-európai térségben végez hadgyakorlatokat. A románok aggódnak az orosz katonai befolyás miatt, de leginkább Ukrajna nyugati közeledése aktivizálja Oroszországot. Persze kölcsönös a fenyegetettség érzése, ugyanis ezzel szemben a Nyugatot az oroszok krími és kelet-ukrajnai fellépése aggasztja.
Az orosz katonai doktrína 2010-es verziója még a lehetséges partnerek közé sorolta a NATO-t, a mostaniban erről nincs szó, de az egyenrangú partnerek közti párbeszéd lehetőségét azért fenntartják. A külső veszélyforrások között megjelenik az Egyesült Államok, illetve annak egyes katonai képességei, valamint az orosz határok közelében felállított külföldi kontingensek számának növekedése is, bár tesznek utalást arra, hogy ez a katonai és politikai nyomásgyakorlás része lehet. A Nyugat tehát immáron nyíltan potenciális veszélyforrássá vált, nincs igény a kapcsolatok fejlesztésére.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!