Oroszország elmegy majd a végsőkig

Moszkva egyenrangú félként tekint magára a Nyugattal való viszonyban.

Oroszország 2014 végén változtatta meg katonai doktrínáját, ami reakció volt az átalakult geopolitikai helyzetre, többek között az ukrán válságra és a Krím elcsatolására is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja (SVKK) egy tanulmányban korábban már elemezte az új katonai dokumentumot, melynek szerkezetén lényegében nem változtattak, tehát megmaradt a doktrína védelmi jellege, azaz csak a békés eszközök kimerítése után kerülhet sor a fegyveres erő bevetésére. Nukleáris fegyvereket elviekben ezentúl is használhat védelme érdekében Oroszország, ám a preventív, megelőző csapás lehetőségét továbbra is kizárják a védelmi opciók közül. Megjelenik viszont cserébe a „nem nukleáris elrettentő rendszer” elég homályos fogalma. Természetesen ez a doktrína nyilvános változata, ennek szakértők szerint lehet titkos záradéka is, amely bizonyos esetekben felülírhatja vagy kiegészítheti a katonai eszköztár bevetésének lehetőségeit.

Az új doktrínában továbbra is a NATO keleti bővítési terveit nevezik meg az egyik legfontosabb Oroszországot érintő veszélyforrásként (és nem magát a szervezetet). Ez abból a szempontból is érthető, hogy Lengyelországban NATO-rakétarendszert terveznek, továbbá a világszervezet és az USA a kelet-európai térségben végez hadgyakorlatokat. A románok aggódnak az orosz katonai befolyás miatt, de leginkább Ukrajna nyugati közeledése aktivizálja Oroszországot. Persze kölcsönös a fenyegetettség érzése, ugyanis ezzel szemben a Nyugatot az oroszok krími és kelet-ukrajnai fellépése aggasztja.

Az orosz katonai doktrína 2010-es verziója még a lehetséges partnerek közé sorolta a NATO-t, a mostaniban erről nincs szó, de az egyenrangú partnerek közti párbeszéd lehetőségét azért fenntartják. A külső veszélyforrások között megjelenik az Egyesült Államok, illetve annak egyes katonai képességei, valamint az orosz határok közelében felállított külföldi kontingensek számának növekedése is, bár tesznek utalást arra, hogy ez a katonai és politikai nyomásgyakorlás része lehet. A Nyugat tehát immáron nyíltan potenciális veszélyforrássá vált, nincs igény a kapcsolatok fejlesztésére.

Ennek fényében érdekes fejlemény, hogy hétfőn teljes készültségbe helyezték az orosz hadsereg egy részét Vlagyimir Putyin parancsára. A hivatalos közlés szerint az érintett alakulatok hadrafoghatóságát akarják ellenőrizni. Az intézkedés az északi flottát, valamint a nyugati katonai körzet és az ejtőernyős haderő egyes alakulatait érinti, összesen 38 ezer katonát, 41 hadihajót, 15 tengeralattjárót, illetve 110 harci repülőgépet és helikoptert.

Az orosz védelmi minisztérium kedden pedig az közölte: ugyanebből a célból Tu-22M3-as típusú, rakétahordozó hadászati nehézbombázókat vezényelnek a Krímbe, és Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakétákat csoportosítanak át a Lengyelország és a balti-tengeri NATO-tagállamok közé ékelődött orosz Kalinyingrádi területre.

Lengyel sajtóértesülések szerint jelentős orosz erőket vezényelnek még az északi sarkkörön túlra is, egy olyan térségbe, amelynek közelében a norvég hadsereg az utóbbi ötven év legnagyobb hadgyakorlatát tartja.

Elég fenyegetőnek vehetjük, amit most Oroszország csinál, de ez nem csak megváltoztatott katonai doktrínája következményének tekinthető, hiszen már ez előtt is volt ilyen lépés, amit Ukrajnában is láthattunk. A Kreml elszámolta magát az ukrajnai események menetét tekintve – mondta az MNO-nak Kiss Annamária, a Közép-európai Egyetem kutatási asszisztense, az említett SVKK-tanulmány szerzője. Mindenesetre az orosz mozgósítás a gazdaság rossz állapotának fényében még inkább fenyegetően hat, ráadásul az elkövetkező években a katonai költségvetés is jelentős mértékben tovább fog nőni – tette hozzá.

Az oroszok persze hangsúlyozzák, hogy a mozgósítás csak reakció, méghozzá a NATO lépéseire, akik mögött  Moszkva általában az Egyesült Államokat érti elsősorban, így az ellenségképzés is megvan a történetben. Kiss Annamária szerint a Kreml elég tapasztalt abban, hogy meddig lehet feszíteni a húrt, nem fog bevonulni egy NATO-tagállamba katonai erővel, de el fognak menni a végsőkig, szinte minden lehetséges eszközt bevetve és a maximumot kihozva a helyzetből.

Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök a napokban egy másik olvasatát is felvetette az orosz agressziónak, miszerint fegyveres erői mozgósításával Moszkva az Európai Unió március 19–20-án esedékes csúcsértekezletének döntéseit akarja befolyásolni, méghozzá a szankciók esetleges meghosszabbítása ügyében.

Oroszországnak a szankciók rendkívül fájdalmasak, mint azt Anton Sziluanov pénzügyminiszter nyilatkozta, eddig 200 milliárd dollárba kerültek az olajárak esését is beleszámolva (ami a nagyobb részét képezi a veszteségeknek). Recessziós év lesz az idei Oroszországnak, a további szankciók elkerülésének szándéka így egyrészt gazdasági, és még hangsúlyosabban politikai indíttatású. Az erőfitogtatás és elrettentés eszközét abszolút legitimnek tekintik – jegyezte meg Kiss.

Kiss Annamária úgy véli, Oroszország egyre kevésbé kooperatív, egyre inkább befelé forduló, és nem hajlandó senkinek sem alárendelődni, csak egyenlő partnerként tárgyalni. Olyan szövetségeket próbál kötni, ahol minimum egyenlő partner, de inkább vezető, és ez bizonyos szintű stratégiai elszigetelődéshez vezet.

Az új katonai doktrínában szó esik új irányokról – itt már megjelenik a politikai aspektus is –, eszerint az oroszok Európa felől inkább a posztszovjet térség, Kína és a BRICS-országok irányába fordulnának. Ugyanakkor láthatjuk, hogy a szoros európai gazdasági kapcsolatok és a NATO-val való kvázi szembehelyezkedés még rengeteg energiáját lefoglalja majd a nyugati gazdasági szankcióktól sújtott országnak.