Az orosz nyelvű honlapon kedden megjelent írás szerint a szentpétervári Dmitrij Szapozsnyikov – aki a szakadár Donyecki Népköztársaság különleges alakulatának parancsnokaként mutatkozott be – eddig nem ismert részleteket árult el a hadműveletről, amelynek során a minszki tűzszüneti megállapodást figyelmen kívül hagyva a szakadár fegyveresek lerohanták a harcok sújtotta két megye székhelye, Doneck és Luhanszk között félúton, a szeparatista területekbe beékelődve fekvő ukrán ellenőrzésű települést. A várost hetekig tartották az ukrán egységek, majd miután a szakadárok már benyomultak, a kijevi hadvezetés utasítására kivonultak onnan.
„Február elején érkeztünk oda, a szomszédos településen, Vuhlehirszkben létesítettünk támaszpontot, felállítottuk a nehézfegyvereket” – mesélte a szakadárok oldalán harcoló orosz parancsnok. Azzal folytatta, hogy három-öt napra rá megérkeztek az orosz hadsereg harckocsijai, szavai szerint a szibériai Burjátföldről származó katonákkal. „Nekik és ezeknek a nehézfegyvereknek köszönhetően foglaltuk el Debalcevét” – jelentette ki. Hozzátette, hogy harckocsik és orosz katonai egységek érkeztek északról, a Luganszki Népköztársaság területéről is.
Ukrán források annak idején jelentették, hogy a város ostroma és az ukrán fegyveres erők kivonulása közben az ellenség nehéztüzérséggel lőtt egy magaslatról a településre és az ukrán katonákra. „Úgy gondolom, hogy ez már nem titok, mindenki, az oroszok is elismerik. Rengeteg információt láttam erről az interneten, elismerték, hogy szolgálnak orosz katonák, és elég sok egységük van ott. Az orosz fegyveres erők egységeinek köszönhetően sikerül gyorsan állásokat elfoglalnunk” – mondta Szapozsnyikov. Szavai szerint nem egy, a debalceveihez hasonló esetben döntő jelentőségű volt az orosz reguláris hadsereg által a szakadár fegyvereseknek nyújtott segítség.
„Magától értetődő, hogy minden műveletet, különösen az olyan nagyszabásúakat, mint az ukrán csapatok bekerítése, orosz tábornokok vezényelnek le. Közös haditervet egyeztetnek a mi parancsnokainkkal” – közölte az egységparancsnok. Szavai hitelességét alátámasztva kijelentette, hogy személyesen gyakran megfordult a parancsnoki főhadiszálláson, ahol jelentéseket kellett tennie, illetve különböző információkat adott át. Ugyanakkor nem volt hajlandó megnevezni azokat az orosz tiszteket, akik a debalcevei műveletet irányították, mondván, hogy nevük „nagy visszhangot keltene Oroszországban”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!