„Szabadon engedtünk két, korábban letartóztatott amerikai állampolgárt. Egyikük a CIA ügynöke, a másikat beszervezte az amerikai ügynökség” – közölte Olekszandr Zaharcsenko, a „Donecki Népköztársaság” vezetője szombaton anélkül, hogy az intézkedést indokolta volna.
Néhány órával korábban a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) nevű, New York-i székhelyű nem kormányzati szervezet bejelentette, hogy tíznapos donecki fogság után visszanyerte szabadságát két munkatársa. A szervezet szerint több mint 30 munkatársát vették őrizetbe a felkelők az irodáikban tartott razziák nyomán.
Április végén az IRC több képviselőjét „kémkedés” miatt kiutasították Doneckből, majd ukrán ellenőrzés alatt álló területre kísérték őket. A szakadárok azt állították, hogy lehallgatókészülékeket találtak irodáikban.
Az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége az AFP érdeklődésére annyit közölt, hogy „nem rendelkezik semmilyen információval” az ügyben.