Bostoni robbantás: újabb ítélet született

Három és fél évet kapott Carnajev volt főiskolai diáktársa.

2015. 06. 05. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy másik kazahot, Diasz Kadirbajevet kedden hat évre ítéltek a nyomozás akadályozásáért. Miként Kadirbajev, Tazsajakov is bocsánatot kért tettéért. Büntetésébe beleszámítják azt a két évet is, amelyet eddig a börtönben töltött, majd vissza fogják toloncolni Kazahsztánba.

A 2013. április 15-i bostoni kettős robbantásban hárman – köztük egy 8 éves kisfiú – életüket vesztették, 264-en pedig megsebesültek. A merényletet Dzsohar bátyjával, Tamerlan Carnajevvel követte el, aki később a rendőrséggel vívott tűzharc során életét vesztette. Ez volt a legsúlyosabb terrortámadás, amelyet amerikai területen 2001. szeptember 11. óta elkövettek. A csecsen származású fivérek a robbantás után egy rendőrt is agyonlőttek.

A két kazah a vád szerint azzal akadályozta a nyomozást, hogy megpróbált a Carnajev kollégiumi szobájából elemelt tárgyi bizonyítékokat – egyebek között egy laptopot és egy kiürített petárdákat tartalmazó hátizsákot – megsemmisíteni, illetve elrejteni. A vezető szerepet Kadirbajev játszotta, de Tazsajakov egyetértett vele. Az ügyészek azt nem feltételezték, hogy előzetes tudomásuk lehetett a készülő merényletről.

Tazsajakov együttműködött a hatóságokkal és tanúskodott egy harmadik társuk, az etióp származású amerikai diák, Robel Phillipos ellen, akit korábban bűnösnek mondtak ki amiatt, hogy hazudott a nyomozóknak, és akinek ítéletét a nap folyamán később hirdetik ki.

Azamat Tazsajakov Carnajev ellen is vallott, ám az ügyészség végül nem idézte be tanúnak a merénylő elleni tárgyalásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.