Ferenc pápa: Szándékosan gerjesztik a háborúkat

Mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére az egyházfő Szarajevóban.

2015. 06. 06. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentbeszédében a katolikus egyházfő kiemelte, hogy a béke Isten ajándéka és terve az emberiség számára, de mindig ellenkezésbe ütközik. Emlékeztetett arra, hogy a békére törekvés mindig szembetalálja magát a háborúkkal, és jelenleg is több háború és fegyveres összeütközés folyik a világban, és több területen is „háborús légkör” tapasztalható. Vannak, akik szándékosan szítanak ilyen légkört, és összeütközést akarnak kelteni különböző kultúrák és civilizációk között, például azok, akik azért „találják ki” a háborúkat, hogy fegyvereket értékesíthessenek.

A háborúval azonban együtt járnak a menekülttáborokba kényszerített gyerekek, öregek és asszonyok, a háborúval együtt járnak a lerombolt épületek, az otthon kényszerű elhagyása, de a háborúval együtt járnak a tönkretett életek is, amit a Bosznia-Hercegovinában élők pontosan tudnak. Ezért fontos, hogy Szarajevóból hangozzon fel a kiáltás: „soha többé háborút” – nyomatékosította Ferenc pápa.

A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovina lakosságának körülbelül 15 százaléka katolikus. Ferenc pápa egynapos szarajevói látogatására azonban nemcsak Boszniából, hanem Európa számos országából érkeztek zarándokok. A Kosevo stadionban mintegy 70 ezren követték a szentmisét, emellett pedig a pápai látogatás többi helyszínén is reggel óta rengetegen gyülekeztek, hogy üdvözölhessék a katolikus egyházfőt.

A pápai szentmise oltárát a Kosevo stadion egyik oldalán állították fel 25 méteres magasságban. Az emelvényen emellett helyet kapott egy 250 kilogrammos kereszt is a megfeszített Jézussal, amely erre az alkalomra készült.

Az a domborműves szék is külön erre az alkalomra készült, amelyen a pápa a mise alatt ült. Két bosnyák asztalosmester készítette a széket, amelyre vallási szimbólumokat, a pápa címerét és a három boszniai katedrális képét faragták.

Mindezek mellett a misére szólító harang is teljesen új. A 82 cm átmérőjű, 320 kg tömegű harang először a Kosevo standionban szólalt meg, a jövőben pedig a szarajevói Loyolai Szent Ignác-templom tornyába kerül. A harangon egyebek mellett Ferenc pápa címere kapott helyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.