Földrengés Malajziában: száznál is többen ragadtak egy hegycsúcson

A lezuhanó kövek miatt sokan megsérültek.

2015. 06. 05. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A földmozgás Szabah állam egyes részeit érintette, epicentruma az amerikai földtani intézet (USGS) szerint az állam székhelyétől, Kota Kinabalutól 54 kilométerre volt.

A New Strait Times című malajziai lap helyi tisztviselőket idézve azt írta, hogy legalább 145 külföldi és helyi hegymászó rekedt a 4095 méter magas Kinabalu hegyen.

A hegymászók használta útvonalakat a lezúduló kövek elzárták, illetve szinte járhatatlanul veszélyessé tették.

Sajtóértesülések szerint a földrengés miatt lezuhanó kövek többeket a fejükön találtak el.

A The Star című helyi napilap szerint az egyik szingapúri turista meghalt, mire társai levitték a csúcsról. Két másik sérültet szintén sikerült orvoshoz juttatni, de még további kilenc sérült az elzáródott területen tartózkodik.

A rengést követően megindult sziklagörgeteg miatt a hatóságok leállították az újabb csoportok indítását.

Egy hegymászó, akit Charlene Dmp néven azonosítottak, képeket közölt a hegyen történtekről, ezeket hírtelevíziók is bemutatták. A nő elmondta, hogy reményeik szerint helikopteren ki tudják menekíteni őket.

A hegycsúcsot is magában foglaló természetvédelmi terület igazgatója ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a rossz időjárási viszonyok és a nagy magasság miatt a helikopterek nem tudnak leszállni. Egyelőre a terület felügyelői és a hegyi vezetők igyekeznek segíteni a hegymászók lejutását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.