Kirúgáshullám: Kína hadat üzen a lustaságnak

Lefokozzák vagy elbocsátják az alulteljesítő tisztségviselőket a kommunista párt központi ukáza szerint.

MTI
2015. 06. 27. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akit korrupt vagy felelőtlen cselekedeten, hozzá nem értésen érnek, azzal kapcsolatban „szervezeti kiigazítást” hajtanak végre, ami eufemisztikusan lefokozást vagy elbocsátást jelent – írta a China Daily című, angol nyelvű állami napilap internetes kiadása.

Az új szabályozást a párt központi bizottsága hagyta jóvá pénteki ülésén, amelyen Hszi Csin-ping államfő volt az elnök, és egyelőre csak kísérleti jelleggel vezetik be, de a lap erről nem közölt részleteket.

Li Ko-csiang miniszterelnök tavaly bírálta a tisztségviselőket, amiért „lustán és hanyagul” hajtják végre Peking politikai utasításait, mert el akarják kerülni, hogy fennakadjanak a rostán a Hszi Csin-ping által meghirdetett korrupcióellenes kampányban. „Ha valaki lapít, az ugyanolyan rossz, mint ha korrupt” – jelentette ki a miniszterelnök.

Li Ko-csiang május elején kikelt a túlburjánzó állami bürokrácia ellen. Olyan esetekkel példálózott, amelyek a beszámolók szerint meglepték, s amelyeket hangos kritikával illetett. Megállapította, hogy két évvel azután, hogy a kormány egyszerűsítette az adminisztratív eljárásokat, és a döntési jogkörök korábbinál nagyobb részét delegálta helyi szintre, még mindig nagyon nagy a különbség a polgárok jogos elvárásai és a tényleges helyzet között.

Nyilvánvalóan még nem az új szabályokkal függ össze, hogy a közép-kínai Hunan tartományban leváltottak, illetve megróttak egy polgármestert és több más tisztségviselőt, mert egy kollégájuk meghalt alkoholmérgezésben egy fényűző üzleti vacsora után. Erről a tartományi korrupcióellenes hivatal számolt be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.