1945 óta ugyanis egyre ritkábbak a hagyományos, országok közötti háborúk. Emellett a nukleáris elrettentés politikája stabilizálta a nagyhatalmak közti viszonyt, a demokrácia, a globalizáció és a nemzetközi kereskedelem olyannyira elmélyítette az országok közti kapcsolatokat, hogy az államok közti konfliktusok költségei óriásiak lennének. A háborúk azonban mégsem tűntek el, csak éppen az országhatárokon belül zajlanak, polgárháborúk vagy szervezett erőszak formájában.
Mint a szerző írja, a nukleáris fegyverek, a demokrácia és a kereskedelem ugyan megakadályozza az országokat, hogy megtámadják egymást, de ezekkel nem lehet megállítani azokat a gerillákat, akik AK-47-es kézifegyverekkel harcolnak: a mai konfliktusok 90 százaléka már polgárháború. És éppen ez az amerikai kudarcok egyik kulcsa: az észak-koreai és vietnami kommunisták, az afgán felkelők és az iraki gerillák a hazai terep előnyeit élvezik, ezekről az amerikaiaknak csak minimális ismeretük van. Ráadásul miközben az USA-nak nagyobb a hadereje, addig az ellene harcolóknak nagyobb az akaratereje, vagyis erősebb a harci szellemük.
Ezekből a háborúkból Amerika már csak nagyon nehezen tud kivonulni – véli a szerző, aki emlékeztet arra, hogy Koreában két évig, Vietnamban pedig öt évig tartottak a béketárgyalások, mire pontot raktak a konfliktus végére. 2003-ban 21 nap alatt elfoglalták Bagdadot, de 3174 napba telt, míg elhagyhatták. Kabult pedig gyorsan elfoglalták, de még mindig ott vannak az amerikai erők. A cikk végén a szerző felveti: a döntéshozóknak érdemes lenne elgondolkodniuk a lezajlott konfliktusok mély igazságairól.
Portálunk a cikk megállapításaival kapcsolatban megkereste Valki László nemzetközi jogászt és biztonságpolitikai szakértőt, aki rávilágított Amerika sikertelenségének további okaira is.
A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a tanulmányban említett háborúk jelentősen különböztek egymástól. Szerinte Amerika a hidegháborút sikeresen vívta meg, hiszen lényegében feltartóztatta a szovjet expanziót. A hidegháború végéig a szemben álló felek közötti geopolitikai határok csak Indokínában változtak meg, amikor is az Egyesült Államok kénytelen volt kivonulni Dél-Vietnamból. Valki úgy véli, hogy Amerika a koreai háborút – a cikk állításával ellentétben – nem vesztette el, mert annak végén a Dél- és Észak-Korea közötti fegyverszüneti vonal éppúgy a 38. szélességi fok mentén húzódott, mint a háborút megelőzően. A katonai sikertelenségek kora így inkább az öbölháború utánra tehető, de különösen 2001 utánra, amikortól a Bush-adminisztráció hozzákezdett a neokonzervatívok stratégiájának megvalósításához.




