Nemkívánatos lesz a Soros Alapítvány Oroszországban?

A Kreml cáfolta, hogy köze lenne az indítványhoz – írta a Vedomosztyi című orosz napilap.

2015. 06. 05. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt közölte a Vedomosztyival, hogy a Kremlben nem ismerik a két kommunista párti politikus érvelését, amely alapján a Nyílt Társadalom Intézetet, azaz ismertebb nevén a Soros Alapítványt nemkívánatos szervezetté nyilváníttatnák. Peszkov azt mondta, hogy a politikusok nem egyeztettek Vlagyimir Putyin államfővel.

Az orosz lap emlékeztetett rá, hogy Valerij Raskin és Szergej Obuhov, az orosz kommunista párt parlamenti képviselőcsoportjának tagjai azt kezdeményezték a törvény szerint illetékes főügyészségnél és minisztériumoknál, hogy „addig nyilvánítsák nemkívánatosnak a Soros Alapítvány oroszellenes tevékenységét az Oroszországi Föderáció területén, amíg az nem ölt még rombolóbb formákat, mint amelyeket Ukrajnában, Grúziában és más országokban tapasztaltunk”. A képviselők szerint a Soros Alapítvány évtizedek óta következetes oroszellenes tevékenységet folytat úgy Oroszországban, mint más országokban. „Maga Soros sem titkolja szerepét a Szovjetunió széthullásában, sem az ukrajnai úgynevezett narancsos forradalom és az Euromajdan szervezésében” – írták levelükben.

Szerdán lépett hatályba az orosz törvény, amely alapján azokat a nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat) nyilváníthatják nemkívánatosnak, amelyek „veszélyeztetik Oroszország alkotmányos rendjének alapjait, védelmi képességeit és biztonságát”.

Az ilyen szervezetek működését betilthatják és közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják. A döntést az orosz legfőbb ügyész vagy helyettesei hozhatják meg, a külügyminisztériummal egyeztetve.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.