Terroristagyanús személyeket vettek őrizetbe Franciaországban

Azzal gyanúsítják őket, hogy annak a diáknak a tettestársai, aki keresztény templomok ellen tervezett támadást.

2015. 06. 07. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Párizshoz közeli Mantes-la-Jolie-ban és Limay-ben letartóztatott 35 és 39 éves férfiakat terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben való részvétel gyanújával hallgatják ki, az őrizetbe vételük 96 óráig tarthat.

Azzal gyanúsítják őket, hogy annak a 24 éves algériai diáknak a tettestársai, aki keresztény templomok ellen tervezett terrortámadást.

„A nyomozók feladata megállapítani, hogy pontosan milyen szerepet játszott a két személy Sid Ahmed Ghlam környezetében” – mondta sajtótájékoztatóján a belügyminiszter. Bernard Cazeneuve jelezte, hogy a gyanúsítottak lakóhelyén jelenleg is tart a házkutatás, a terrorfenyegetettség pedig továbbra is nagyon magas Franciaországban.

Sid Ahmed Ghlam, aki ellen merényletterv és gyilkosság miatt április 24-én vádat emeltek és előzetes letartóztatásba helyezték, öt nappal korábban véletlenül lábon lőtte önmagát az utcán saját fegyverével. A segítségére kiérkező mentők riasztották a rendőrséget, amely a tervezett iszlamista terrortámadásra utaló dokumentumokat és fegyvereket talált a férfi gépkocsijában és a lakhelyén. A férfi feltehetően aznap reggel megölt egy 32 éves nőt egy gépkocsiban, amelyet a merényletekhez akart ellopni.

Az ügyben április végén már három embert őrizetbe vettek, de végül csak egyikük ellen emeltek vádat.

A párizsi ügyészség szerint Sid Ahmed Ghlam feltehetően Szíriából kapott utasítást arra, hogy terrorszervezetek nevében hajtson végre merényletet. A diák logisztikai segítséget is kapott gépkocsik és fegyverek formájában – közölte az ügyészség.

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy jelenleg 1750 olyan embert tartanak számon, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak dzsihadista hálózatokkal, közülük hatvannak megtiltották az ország elhagyását. Ezenkívül a hatóságok eddig 36 internetes oldalt blokkoltak azért, mert a terrorizmust dicsőítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.