Az államcsőd szélén álló dél-európai ország parlamentje előtt megtartott demonstráción a résztvevők közül néhányan a privatizáció leállítását követelték, mások az eurózónából való kilépést sürgették és azt, hogy Görögország egyszerűen szakítson hitelezőivel. A tüntetésen Aléxisz Cíprasz baloldali görög miniszterelnök támogatói, a közalkalmazottak szakszervezetének (ADEDY) tagjai és számos baloldali szervezet hívei vettek részt. A január óta a radikális baloldali Szirizával közösen kormányzó Független Görögök (ANEL) nevű jobboldali populista párt ugyancsak képviseltette magát az eseményen.
Hétfőn este az euróövezeti országok állam-, illetve kormányfői, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság vezetői rendkívüli tanácskozást tartanak Brüsszelben a görög adósságválság ügyében. Egy görög kormányzati forrás vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Cíprasz hétfőn még az ülés előtt egyeztet a nemzetközi hitelezők képviselőivel. A találkozón a görög miniszterelnökön kívül Christine Lagarde, az IMF vezetője, Mario Draghi, az EKB elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Jeroen Dijsselbloem, a közös pénzt használó országok pénzügyminiszterei, vagyis az eurócsoport vezetője vesz részt. Görögországnak június 30-án kell törlesztenie a Nemzetközi Valutaalapnak 1,6 milliárd eurót. Ha nem fizet, csőd és az eurózónából való kilépés fenyegeti az országot.