Török ellenzékieket öltek meg

Robbantásos merénylet végzett két emberrel, százötvenen megsebesültek.

2015. 06. 05. 20:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A súlyos incidens az ország délkeleti, főként kurdok lakta részében, Diyarbakır városban történt, ahol a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) tartott választási nagygyűlést. A robbanás oka még nem ismeretes.

Törökországban vasárnap parlamenti választást tartanak.

Mintegy 25 embert kórházban ápolnak, állapotuk súlyos – közölte Mehmet Müezzinoğlu egészségügyi miniszter. Ahmet Davutoğlu kormányfő a televízióban nyilatkozva nem tudta megmondani, hogy baleset volt-e vagy merénylet. „Bármi is történt, kiderítjük az okát” – jelentette ki.

A HDP vezetője, Selahattin Demirtaş a televízióban sugárzott élő adásban nyugalomra intette híveit, és ő is azt mondta, még nem tudni, valójában mi történt.

Taner Yıldız energiaügyi miniszter cáfolta azt a hírt, hogy egy transzformátor robbant fel. Kívülről látszik rajta rongálódás, nem belülről érte hatás – mondta.

A Demokratikus Néppárt a kurdok pártja, és most először kerülhet be a parlamentbe nemzetiségi pártként. Kurdok korábban is voltak a törvényhozásban, de csak független képviselőként dolgozhattak. Ha a párt szavazatainak a száma meghaladja a tízszázalékos küszöböt, akkor a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja elveszítheti abszolút többségét a parlamentben, és így nem lesz képes átszabni az alkotmányt és átalakítani Törökországot parlamentáris rendszerből elnöki rendszerré, ami a tervei között szerepel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.