Valószínűleg lecsúsztak az abszolút többségről Erdoganék

Recep Tayyip Erdogan államfő volt pártja a szavazatok 41,5 százalékát gyűjthette be.

2015. 06. 07. 21:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A TASZSZ orosz hírügynökség ankarai tudósítója a szavazatok 96 százalékos feldolgozottsága után azt jelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő volt pártja a szavazatok 41,5 százalékát gyűjtötte be, vagyis 261 mandátumot szerzett az 550 fős törvényhozásban. Ez azt jelenti, hogy az AKP elveszíti abszolút többségét, így – mint elemzők rámutattak – el kell állnia az elnöki rendszer bevezetésére irányuló tervétől. Ennek megvalósításához kétharmados többségre lett volna szüksége, de már a voksok háromötödének birtokában is népszavazásra bocsáthatta volna az elnöki demokrácia ügyét.

Először jutott be a parlamentbe a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP). A korábbi kurdbarát Béke és Demokrácia Párt (BDP) és néhány kisebb baloldali csoport 2012-es tömörüléséből létrejött, egyre népszerűbb pártnak – első kurd pártként – sikerült átlépnie a bejutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt. A párt csaknem 12 százalékot és ezzel mintegy 80 mandátumot szerzett.

A Yani Safak című iszlamista konzervatív lap nem hivatalos részeredményekre hivatkozva korábban még azt állította, hogy az AKP 60 százalékos többséget szerzett, a Népi Demokratikus Párt (HDP) pedig nem jutott be a parlamentbe.

Megfigyelők szerint az eredmény vereséget jelent Erdogan számára, aki a választási hadjárat során élesen támadta a HDP-t, noha az alkotmány semlegességet követelt volna meg tőle.

A kurdbarát párt ugyanakkor mindenekelőtt azzal kampányolt, hogy egyedül tömörülése képes megakadályozni Erdogan tervét az elnöki rendszer bevezetésére, ami – társelnöke, Selahattin Demirtas szerint – egyet jelentett volna a „diktatúrával”.

A vasárnapi választásokon második helyen a balközép Köztársasági Néppárt (CHP) végzett a voksok 25,2 százalékával, ez az eredmény 129 képviselői helyre jogosítja fel, míg harmadikként a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) futott be a szavazatok 16,7 százalékának megszerzésével, ami 84 mandátumot jelent számára.

A 2011-es parlamenti választásokon az akkor még kormányfő, Recep Tayyip Erdogan által vezetett AKP a szavazatok 49,8 százalékát szerezte meg, és ezzel 327 mandátumhoz jutott. Késő esti jelentések szerint a részvételi arány rendkívül magas, 85,3 százalékos volt.

A választási eredményre reagálva a kormánypárt egyik magas rangú képviselője felvetette egy kisebbségi kormányzás, továbbá egy előre hozott választás lehetőségét. A HDP követői és ellenfelei vasárnap kölcsönösen a választások manipulálásával vádolták egymást a közösségi oldalakon.

A délkelet-törökországi Sanliurfa városában vasárnap a különböző pártok követői között kitört összecsapásokban 15-en megsebesültek – jelentette a DHA hírügynökség. A Radikal című digitális újság jelentése szerint az IHD emberi jogi egyesület több településen is szabálytalanságokat tapasztalt a választások alatt.

A belügyminisztérium információi szerint a vasárnapi voksolás rendjére a biztonsági erők több mint 400 ezer tagja vigyázott és több tízezer megfigyelő ügyelt a voksolás tisztaságára. A választási kampány légköre meglehetősen feszült volt, több incidens is történt, a legutóbbi éppen pénteken egy ellenzéki nagygyűlésen, a délkelet-törökországi Diyarbakirban. A HDP elleni robbantásos támadásban ketten meghaltak és több mint százan megsebesültek. Külföldön 2,9 millió török állampolgár adhatta le szavazatát, erre május végéig volt lehetőségük a török nagykövetségeken és konzulátusokon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.