Az immár mintegy másfél éve zajló háború Donbasz vidékén nem csupán harcedzett férfiakat, vakmerő, a legbonyolultabb feladatok elvégzésére is bátran vállalkozó amazonokat termelt ki magából, hanem az emberek egy új típusát, a csempészeket is. Ebben a régióban ugyanis korábban teljesen ismeretlen volt ez az „emberfajta”, állapítja meg az internetes Veszti Reporter folyóirat elemzője, hiszen a határok a Szovjetunió felbomlását, az egykori „testvérköztársaságok” elválását követően is csak jelképesek voltak, amelyeken keresztül az ott élők szabadon jártak-keltek, sokan például reggelente a másik oldalon levő munkahelyükre. A háború azonban szinte egyik pillanatról a másikra mindent felforgatott, megváltoztatott.
Kik földönfutókká, hazájukban is otthontalanokká váltak, kik pedig, elveszítve munkájukat, keresetüket, nyugdíjukat, a lét és nemlét peremére sodródtak, ugyanakkor nem kevesen szinte azonnal felismerték a háborúban rejlő üzleti lehetőséget is. Doneck és Luhanszk megye kettészakított, egyfelől az ukrán fegyveres erők, másfelől pedig az oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött része között zajló illegális kereskedelem egynapi forgalmát a szakértők nemzeti valutában, hrivnyában számítva több száz millióra becsülik.
Vásárosnamény centrumában úgy kínálják a csempészcigarettát, mint máshol a paprikát, paradicsomot. Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere is arról beszélt korábban, hogy a keleti szomszédunknál nagyüzemben gyártott illegális cigaretta a magyar határon szolgáló hatóságok részvételével jut át a határ innenső oldalára. Riport.
Az illegális kereskedelem ugyanis mára valóban nagyipari méreteket öltött. Az ütközőzónához közel eső települések egy-egy hatalmas raktárhelyiséggé alakultak át. Jönnek-mennek a teherautók, kamionok, autóbuszok, hozzák-viszik az árut, a különféle élelmiszereket, tisztítószereket, ruhaneműket, babaholmikat, gyógyszereket, építőanyagokat, sőt a házi kedvencek, a kutyák és macskák eledelét, de a legkeresettebb termékek közé tartozik a sör és vodka is. A szeparatisták által ellenőrzött övezetben ugyanis mindenből hiány van, jóllehet a vállalkozók, az úgynevezett nagymenők naponta egész kamionkonvojokat indítanak útnak. Azok egy része éjszakánként a zöldhatáron kíséreli meg az átjutást, annak ellenére, hogy az ottani földutakat is fegyveresek őrzik. Ám az esetek többségében ez sem jelent megoldhatatlan problémát, hiszen némi kenőpénz fejében közülük is sokan hajlandók arra, hogy szemérmesen félrefordítsák a fejüket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!