Iszlamista csoportok csaptak össze Líbiában

A harcban tizenheten meghaltak.

MTI
2015. 08. 13. 17:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A brit hírügynökség nem tudta ellenőrizni az információ hitelességét.

A fővárostól, Tripolitól mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Szirt városát az év elején foglalta el az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet. A csütörtöki összecsapásban – a helyi lakosok elmondása szerint – a szervezet két parancsnoka is életét vesztette.

A konfliktusban részes másik fél kiléte nem ismert. A jelentés alapján szintén egy szalafista – a Koránt szó szerint értelmező – muszlim csoportról lehet szó, arról, amely a hét elején felfegyverzett helyi lakosokkal együtt rátámadt az Iszlám Állam harcosaira, azzal vádolva őket, hogy megöltek egy tekintélyes szirti hitszónokot.

A polgárháború sújtotta Líbiában két kormány és két parlament működik. Az ENSZ a hét elején tárgyalóasztalhoz ültette Genfben a két rivális hatalom képviselőit, de a diplomáciát felülírta a tárgyalásokról távol maradó fegyveres csoportok egymás közötti harca.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.