Kurd harcosok aknavetőkből lőtték a török katonai állásokat

A harcokban hét támadó életét vesztette.

MTI
2015. 08. 13. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik éjjeli támadás Silopiban történt, az iraki–szír–török hármashatárpont közelében. A kurdok puskákból és aknavetőkből lőtték a török állásokat. Az akcióban négy kurd halt meg.

Két hasonló támadás volt Diyadin városában, az iráni határ közelében. Az egyik célpontja egy katonai támaszpont, a másiké egy rendőrkapitányság volt. Ezekben az akciókban három kurd fegyveres vesztette életét.

A törökországi kurd lázadószervezethez, a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló AFN hírügynökség ugyanakkor azt jelentette, hogy a három halott közül ketten tizenéves ifjak voltak, akik egy pékségben dolgozva vesztették életüket. Az AFN szerint a diyadini támadások után a török különleges erők katonái lőni kezdtek a környező lakóházak felé, és agyonlőttek egy 15 és egy 16 éves pékinast.

A Hürriyet című török napilap csütörtöki számában arról írt, hogy a török igazságügy-minisztérium július 25. óta több mint száz honlapot állított le azzal gyanúsítva működtetőiket, hogy kapcsolatban állnak a PKK-val, és ezzel a terrorizmust támogatják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.