A lap szerint ez lehet az első jele annak, hogy az IÁ a betiltott harci gáz birtokába juthatott.
Az amerikai hivatalos források szerint az Iszlám Állam Szíriában juthatott mustárgázhoz. A szír kormány 2013-ban – amikor beleegyezett vegyi fegyverkészletének felszámolásába – elismerte, hogy nagy mennyiséggel rendelkezik a hólyaghúzó harci eszközből. A beszerzés forrása ugyanakkor Irak is lehetett. Az amerikai hírszerző szervek az ügyben vizsgálatot indítottak.
Damaszkusz 2013-ban azt állította, hogy mustárgázkészleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették. Az ellenőrök ugyanakkor sohasem tudtak meggyőződni arról, hogy a szíriai kormány földbe ásott gödrökben valóban elégetett-e több száz tonnányi mustárgázt. Az amerikai hírszerzés arra gyanakszik, hogy az Aszad-rezsim hadserege elrejthette vegyi fegyverkészleteinek egy részét.
A mustárgáz bevetése szakértők szerint annak lenne a jele, hogy az Iszlám Állam harci képességei aggasztó mértékben növekednek. Amerikai hírszerzők szerint a terrorszervezet korábban klórgázt alkalmazhatott Irakban, a klór ugyanakkor nem tiltott vegyszer.
Az Egyesült Államok korábban klórgáztámadásokkal vádolta meg az Aszad-rezsimet, amit Damaszkusz tagadott. Szíriának a mustárgáz mellett olyan ideggázokból is voltak készletei, mint a szarin és a VX.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!