Az első három vád esetében az ügyészség az arra fennálló határidőn belül nem tudta kihallgatni Julian Assange-t, márpedig a svéd törvények értelmében ez szükséges a vádemeléshez.
Az ausztrál állampolgárságú aktivistát két nő vádolja azzal, hogy szexuális jellegű bűncselekményeket követett el ellene. Az egyik nő kétrendbeli szexuális zaklatással és egyrendbeli törvényellenes kényszerítéssel vádolja a férfit, a másik nő pedig nemi erőszakkal. Az első nő három vádja közül kettő – egy molesztálás és a kényszerítés – esetében csütörtökön megszűnt a lehetőség arra, hogy a svéd ügyészség tovább nyomozzon, és vádat emeljen, mert mindeddig nem tudta kihallgatni az Ecuador londoni nagykövetségére menekült és 2012 óta ott tartózkodó Assange-t. A nő harmadik vádja esetében ez a határidő augusztus 18-án jár le, de az ügyészség ebben az ügyben is lezártnak nyilvánította a nyomozást.
A másik nő nemi erőszakról szóló vádja esetében a nyomozás lehetősége azonban még öt évig fennáll – miután egy súlyosabb bűncselekményről van szó –, és a svéd ügyészség fenntartja a szándékát, hogy ebben az ügyben kihallgassa a gyanúsítottat.
A svéd ügyészség több évig elutasította, márciusban viszont felajánlotta, hogy jobb megoldás híján Ecuador londoni nagykövetségén kérdezné ki Assange-t. Az aktivista elfogadta az általa már régóta szorgalmazott javaslatot.
A The Guardian című brit lap értesülése szerint a WikiLeaks alapítójának kikérdezése június 17-én kezdődött volna, de a svéd és az ecuadori hatóságoknak a folyamat lassúsága miatti kölcsönös vádaskodásából fakadóan mind a mai napig nem került rá sor. A lap legfrissebb hírei szerint Svédország egy hete újra felvetette a tárgyalások lehetőségét, amelyet Ecuador hétfőn elfogadott. Megállapodás mindazonáltal egy ideig még biztosan nem születik az újság által megszólaltatott források szerint.
A WikiLeaks alapítója elismeri, hogy mindkét nővel volt kapcsolata, a terhére rótt bűncselekményeket viszont tagadja. A férfi attól tart, hogy Svédországnak való kiadatása egyben azt jelentené, hogy az ottani hatóságok átadják az Egyesült Államoknak, ahol felelősségre akarják vonni amiatt, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatott 250 ezer titkos amerikai diplomáciai iratot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!