Robbanás történt egy kelet-kínai vegyi üzemben

Robbanás történt helyi idő szerint szombat este egy kelet-kínai vegyi üzemben.

MTI
2015. 08. 22. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset helyszíne Santung tartomány Tungfu települése volt. A robbanást követően az üzemben tűz keletkezett. A helyszínre több mint egy tucat tűzoltó autót vezényeltek, s a legfrissebb jelentések szerint a késő esti órákra sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángokat. Szemtanúk elmondása szerint a Ruixing Chemical telephelyén történt detonáció 2-5 kilométeres körzetben megrengette a földet és a közelben lévő épületeket. Úgy tudni, az üzem éppenhogy megkezdte a működését, még toboroztak dolgozókat. A kelet-kínai baleset tíz nappal az után történt, hogy az észak-kínai Tiencsin városban felrobbant egy veszélyes vegyi anyagok tárolásával foglalkozó cég raktára. A robbanássorozat több mint 120 halálos áldozatot követelt. Az áldozatok között csaknem 70 tűzoltó volt.

A kínai államtanács (kormány) az ügyben szigorú és teljes körű nyomozást ígért. A Hszinhua jelentése szerint öt vizsgálócsoportot hoztak létre, amelyek a robbanások okát, a felelősséget és az intézményi hiányosságokat kutatja. A vizsgálatok eredményeit a bizonyítékokkal nyilvánosságra hozzák – áll a kabinet közleményében.
Kínában nem ritkák az ipari, köztük vegyi üzemeket érő balesetek, raktártüzek. A legutóbb csütörtökön jelentették a kelet-kínai Anhuj tartomány Hofej városából, hogy egy raktár leégett, a tűz 700 négyzetméteren pusztított. Az északkeleti Liaoning tartományban alig több mint egy hete egy magánkézben lévő kisebb acélgyárban keletkezett nagy robbanás, amit szivárgás okozott. Július végén az északnyugat-kínai Kanszuban gyulladt ki egy petrokémiai vállalat gyára, három ember meghalt, négyen megsérültek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.