Több tucat menekült veszett oda Líbia partjainál

A hajó vasárnap süllyedt el, a szerencsétlenségben legalább harminchét ember meghalt.

MTI
2015. 08. 31. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A líbiai fővárostól keletre fekvő Homsz település partjainál süllyedt el a hajó, az első jelentések még hét halottról szóltak. Egyelőre nem tudni, hány ember tartózkodott a hajón.

Korábban, csütörtökön akár kétszáz, Európába induló menekült is meghalhatott két egymást követő hajóbalesetben Zuára város közelében. Az első hajó közel ötven embert szállított, a második járműben, amelyik órákkal később süllyedt el, mintegy négyszázan zsúfolódtak össze. A líbiai Vörös Félhold humanitárius szervezet szerint 198-an élték túl a hajószerencsétlenséget.

A tunéziai határ mellett lévő Zuára az Olaszországba irányuló embercsempészet fő kikötővárosa. Az 1770 kilométeres földközi-tengeri partszakasszal rendelkező Líbiában összeomlott a Moamer Kadhafi elnök 2011-es bukása és halála után kezdődött politikai átmenet folyamata. Azóta káosz uralkodik az országban, Líbiának két kormánya és két parlamentje van, egyes térségek uralmáért egymással versengő fegyveres milíciák harcolnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.