Rami Abdel Rahman, a londoni székhelyű szervezet igazgatója arról számolt be kedden, hogy ez volt az eddigi egyik legnagyobb véráldozattal járó támadás a felkelők részéről az észak-szíriai városban. Az ágyútűz és rakétatámadások három aleppói kerületet értek, a sebesültek számát az OSDH 150-re tette. Aleppó a polgárháború kirobbanása előtt Szíria második legnépesebb városa és fontos gazdasági központja volt. Jelenleg nyugati részét a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők, keleti részét az elnök megdöntéséért harcoló felkelők uralják.Szintén kedden az Iszlám Állam dzsihadista szervezet az ország északkeleti részén lévő, javarészt kurdok lakta Haszakában hajtott végre öngyilkos merényletet, amelyben heten meghaltak és több mint harmincan megsebesültek. Aszad az orosz 1-es csatornának adott tévéinterjújában a nyugati államokat tette felelőssé az országából kiinduló európai menekültválságért, és arra szólította fel őket, hogy hagyjanak fel a szíriai „terroristák” támogatásával. A szíriai elnök évek óta terroristának nevez mindenkit, aki a rezsimje ellen harcol. A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de a rezsim erőszakos fellépésének hatására véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg. A konfliktusban mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök ellen is harcolnak.
Aleppót bombázták a szíriai felkelők, sok civil meghalt
Legalább harmincnyolc ember, köztük tizennégy gyerek életét vesztette a támadásokban.
2015. 09. 16. 6:42
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!