Mohamed Szamír, a fegyveres erők szóvivője Facebook-oldalán számolt be a múlt hétfőn indított terrorellenes hadjárat állásáról, s rámutatott, hogy a kormányerők csak kedden 55 terroristát öltek meg. A heves tűzharcokban, illetve egy robbanószerkezet okozta robbanás következtében két katona meghalt és tizenketten megsebesültek.A hétfőn, a Vértanú Joga néven indított hadjárat a fegyveres erők egy korábbi bejelentése szerint addig fog tartani, amíg meg nem szűnik a terroristák jelenléte a Gázai övezettel szomszédos országrészben.Az Iszlám Állam helyi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegvárának számító régióban a szóvivő szerint százával „perzselik fel” a szélsőségesek búvóhelyeit, és hatalmas mennyiségű fegyvert, robbanóanyagot és merényletek végrehajtásához használt járművet semmisítenek meg.A Gázai övezet szomszédságában fekvő országrészt tavaly novemberben katonai övezetté nyilvánították, miután az említett terrorszervezet által végrehajtott merényletek egyikében legalább harminc katona vesztette életét. A térségbe azóta a független sajtót nem engedik be, s így az ott folyó harcokról szóló értesülések gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg.
Az egyiptomi hadsereg kilenc nap alatt 360 fegyveressel végzett
A kormányerők csak kedden 55 terroristát öltek meg
2015. 09. 16. 18:55
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!