Fokozza Japán Vietnam tengeri védelmének támogatását

Hajókat és más eszközöket adnak erre a célra.

MTI
2015. 09. 16. 20:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két vezető tokiói találkozóján aláírt megállapodás szerint Japán 200 millió jen (460 millió forint) értékben szállít használt hajókat és egyéb eszközöket Vietnamnak.

A szigetország tavaly már felajánlott a szocialista országnak hat használt hajót, de mindeddig csak kettőt szállított le.

A japán miniszterelnök irodájában folytatott megbeszélés után közös közleményt adtak ki, amely szerint a két vezető „komoly aggodalmának adott hangot” a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású szigetein folyó kínai építési munkálatok miatt.

A hivatalosan védelmi képességek fejlesztését célzó támogatások mellett a szigetország 100 milliárd jenes (230 milliárd forint) kölcsönt ajánlott fel Vietnamnak, a japán miniszterelnök elmondása szerint főként az infrastruktúra fejlesztésére, például kikötők építésére és autópályák építésére.

Japán, amely több délkelet-ázsiai országhoz hasonlóan területi vitában áll Kínával, az utóbbi időben fokozta védelmi együttműködését a kínai követeléseknek nem engedő érintett országokkal. Abe kormánya emellett a japán közvélemény tiltakozása ellenére törvényjavaslatot nyújtott be az ország önvédelmi erői hatáskörének megváltoztatására, amelyet a törvényhozás alsóháza júliusban meg is szavazott. Amennyiben a pacifista japán alkotmányt újraértelmező törvényt a felsőház is elfogadja, a hadsereg immáron az ország határain kívül is részt vehet katonai műveletekben, illetve a haditengerészet hajói a Dél-kínai-tengeren is járőrözhetnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.