Három amerikai, két szaúd-arábiai és egy brit állampolgár nyerte vissza szabadságát – jelentették be húszi tisztségviselők. Tájékoztatásukból kiderült az is, hogy a hat külföldi vasárnap repülőgéppel Ománba indult, amelynek kormánya tárgyalások útján elérte szabadon engedésüket.
A névtelenül nyilatkozó húszi tisztségviselők nem indokolták meg, miért tartották fogva ezt a hat embert, akikről annyit tudni, hogy legalább egyikük újságíró, és állítólag illegálisan lépett be az országba, s „anélkül dolgozott, hogy bejelentette volna a hatóságoknak”.
Jemeni biztonsági tisztségviselők és szemtanúk eközben azt közölték, hogy a Szaúd-Arábia vezette koalíció az arab-félszigeti ország nyugati részén légicsapásokat mért a húszi lázadók egyik fellegvárára és egy börtönre, 11 ember halálát okozva és több mint 50 húszi lázadót és civilt megsebesítve.
Az országban hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók és az előlük külföldre menekült Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök erői. A lázadók januárban elfoglalták a fővárost, majd március végén az ország legnagyobb kikötővárosát, Ádent is bevették. Szaúd-Arábia ezután nyolc arab ország támogatásával légi hadműveletet indított a lázadók ellen.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!