Merkel visszaszólt Orbánnak

A német kancellár figyelmeztette Magyarországot a háborús, illetve polgárháborús menekültek védelmét előirányzó genfi konvenció betartására.

MTI
2015. 09. 03. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dpa idézte Angela Merkelt, aki a svájci államfővel lezajlott találkozóját követően hangsúlyozta:

Németország azt teszi, amit erkölcsileg és jogilag meg kell tennie. Nem többet és nem kevesebbet.

„Olyan problémáról van szó, amely valamennyiünket érint” – fűzte hozzá.

A német kancellár a dpa szerint figyelmeztette Magyarországot a háborús, illetve polgárháborús menekültek védelmét előirányzó genfi konvenció betartására. „A menekültekre vonatkozó genfi konvenció nemcsak Németországban érvényes, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamában” – fogalmazott Merkel, hozzátéve: az elv az, hogy azoknak kell védelmet kapniuk, akiknek védelemre van szükségük, ezt pedig valamennyi európai államnak tiszteletben kell tartania.

A magyar miniszterelnök délelőtti brüsszeli sajtóértekezletén a Magyarországon, illetve Budapesten tartózkodó menekültekkel kapcsolatban a többi között azt mondta: ez nem európai, hanem német probléma, mert senki nem szeretne Magyarországon maradni, mindenki Németországba akar menni, de Magyarországnak kötelessége regisztrálni őket.

Merkel erre a kijelentésre reagált, utalva arra is, hogy mindebben egyetértett Francois Hollande francia államfővel is, akivel telefonbeszélgetést folytatott.

A német hírügynökség kiemelte azt is, hogy Merkel és Hollande egyetértett a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer bevezetésében is, amit – emlékeztetett a dpa – Magyarország és néhány más tagállam mindeddig mereven elutasított.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.