Navracsics: Már óvodában toleranciára kell nevelni

Navracsics szerint a kultúrák közötti párbeszéd jó felület a konfliktusok rendezésére.

MTI
2015. 09. 01. 12:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EU-biztos a Hidak a mediterrán térségben: a kultúrák közötti párbeszéd ereje című pódiumbeszélgetésen szólalt fel, ahol a résztvevők az oktatáson keresztül érintették az Európában kialakult migrációs helyzetet. Ez utóbbi idén a konferencia egyik fő témája, erről a Bledi Stratégiai Fórum (BSF) hétfői megnyitója előtt állapodott meg Miro Cerar szlovén kormányfő és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Navracsics Tibor a pódiumbeszélgetésen úgy vélekedett, hogy a migráció hátterében – amellyel Európának most szembe kell néznie –, a kultúrák, vallások és közösségek közötti konfliktus áll. Ezért a kultúrák közötti párbeszéd jó felület ezeknek a konfliktusoknak a rendezésére – mondta, hozzátéve, hogy a toleranciára való nevelést már az óvodában el kell kezdeni.

William Lacy Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója arról beszélt, meglepte, hogy milyen tömeg vonul jelenleg délről északra. „Példa nélküli migrációnak vagyunk szemtanúi, egymilliárd ember van mozgásban a világban” – fogalmazott. Háborúk és konfliktusok dúlnak Líbiától Szíriáig és Iraktól Afganisztánig – tette hozzá.

A szlovén kormány minden évben megrendezi a Bledi Stratégiai Fórumot, az idei sorrendben immár a tizedik ilyen konferencia. A  háromnapos tanácskozásra hétszáz résztvevő érkezett közel hatvan országból. A két napra tervezett panelviták mindegyikén érinteni fogják a résztvevők a változó világrenddel, valamint a diplomáciával és a demográfiával kapcsolatos kérdéseket is.

Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter képviseli a fórumon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.