Fehéroroszország mindeddig elzárkózott a tervtől, de a volt szovjetköztársaság jelentősen függ Oroszországtól az energiaellátás és pénzügyi hitelek területén – jegyezte meg az AP hírügynökség.Putyin utasította a védelmi és a külügyi minisztériumot, hogy tárgyaljanak a fehérorosz partner hivatalokkal, és kössenek velük megállapodást. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök nem nyilatkozott Putyin kezdeményezéséről. A két elnök pénteken találkozott a dél-oroszországi Szocsiban.Oroszországnak van már radar- és haditengerészeti kommunikációs létesítménye Fehéroroszországban, de ez volna az első támaszpont. Fehéroroszország azért alkalmas hely ilyen bázisnak Oroszország számára, mert szomszédos Ukrajnával és három európai uniós és NATO-tagországgal: Litvániával, Lettországgal és Lengyelországgal.Valerij Karbalevics elemző szerint az ukrajnai válság miatt egy orosz katonai kontingens folyamatos állomásoztatása Fehéroroszországban felborítaná az erőegyensúlyt, és potenciálisan növelné a feszültséget a térségben. Részben amiatt, hogy javítani akarja viszonyát a Nyugattal, Lukasenka semleges maradt az ukrajnai konfliktusban. „Nyilvánvaló, hogy a Kreml nyomást gyakorol Lukasenkára” – állapította meg Karbalevics.
Putyinék nagyon ráijeszthetnek Lengyelországra
Az orosz elnök vasárnap jelezte, hogy katonai légitámaszpont létesítését szeretné a szomszédos Fehéroroszországban.
2015. 09. 20. 9:43
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!