Szíria és Irak a fájdalom óceánja

A nemzetközi közösség képtelen megoldást találni a két közel-keleti országban.

MTI
2015. 09. 17. 20:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenc pápa arra emlékeztetett, hogy Szíriában és Irakban a keresztény és a muzulmán közösségek évszázadokon át kölcsönös tiszteletben éltek egymás mellett. „Ma viszont tagadják a keresztények és más vallási kisebbségek jelenlétének jogát egy erőszakos fundamentalizmus nevében, amelyet a vallásból eredeztetnek” – mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette, hogy a Szíriában és Irakban zajló borzalmak az egész világ szeme láttára történnek, és a térségben kialakult humanitárius válság „mindannyiunk lelkiismeretéhez szól”.Milliók élnek szükséghelyzetben arra kényszerülve, hogy elhagyják hazájukat, és a több millió menekült terhét ma Libanon, Jordánia és Törökország viseli, amelyek befogadták őket – mondta az egyházfő. Ferenc pápa kijelentette: a nemzetközi közösség képtelen megfelelő megoldást találni. Az egyházfő elvetette az erőszakkal való beavatkozás lehetőségét, hangoztatva, hogy az erőszak csak erőszakot szül.A pápa a mai kor mártírjainak nevezte a közel-keleti térségben hitükért meghaló keresztényeket. Elmondta, hogy magával hord egy apró keresztet, amely egy Irakban meggyilkolt papé volt.Ferenc pápa 2013 szeptemberében nemzetközi imanapot tartott a szíriai béke érdekében, amelyet a római Szent Péter téren személyesen vezetett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.