Ünnep helyett földrengés

Egymillió embernek kellett elhagynia lakóhelyét, és további 250 ezer lakos nem jut áramhoz. Magyar egyetemista nyilatkozott lapunknak.

Magyar Nemzet
2015. 09. 18. 4:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A földmozgás halálos áldozatainak száma legalább tíz, két személyt eltűntként tartottak nyilván, a sérültek száma 12. A chilei földtani intézet mérései szerint a legnagyobb rengés hipocentruma (fészke) 11 kilométerrel a földfelszín alatt volt, nem messze a chilei partoktól, Santiagótól 230 kilométerre északra. Az első rengést perceken belül számos erős utórengés követte, és a teljes chilei partszakaszra, s Peru partvidékére, illetve az egyesült államokbeli Hawaii szigetére vonatkozóan is cunamiriadót rendeltek el a hatóságok. Chile partjainál tegnap csak egyméteres hullámokat okozott a rengés. A riasztást később figyelmeztetésre módosították, ami csupán valószínűsíti a szökőár kialakulását. Az utórengések jellemzően 20–45 kilométeres mélységben fordultak elő. Számos, a közösségi oldalakra feltöltött helyszíneken, bevásárlóközpontokban, a metróban, utcán készített videón látható, hogy az emberek egyszerre kezdenek el futni. A rendőrség által az interneten közölt fotókon pedig az látszik, hogy több part menti város kikötőjéből a partra emelte a hajókat a szökőár, a csónakokat pedig több száz méterre vitte a víz a szárazföldön. Országosan 22 kórházat kellett hosszabb-rövidebb időre evakuálni.FöldrengéstörténetTöbb mint 55 éve, 1960. május 22-én volt Chilében a valaha mért legnagyobb, 9,5-ös erősségű földrengés, amely tíz percen át tartott. A Valdivia néven ismert katasztrófa nyomában keletkezett szökőár Hawaiit, Japánt, a Fülöp-szigeteket, Új-Zélandot és Ausztráliát is érintette. Az epicentrum akkor Santiagótól közel hatszáz kilométerre délre volt. Az áldozatok számát nem tudták pontosan felbecsülni, korabeli források alapján 2500 és hatezer közé tehető. A 2010-es 8,8-es erősségű földrengésben, amely minden idők ötödik legnagyobb földmozgása volt, megsemmisült Talcahuano kikötője, és a cunami miatt számos part menti város is. Az akkori károkat egy svájci biztosítótársaság négy- és hétmilliárd dollár közé tette. (MN)Mint azt Szabados Tamás Santiagóban élő magyar egyetemista lapunknak elmondta, a fővárosban sokan élnek 20 emeletes vagy annál magasabb házakban, az ezekben tapasztalható nagyobb kilengések miatt rengetegen töltötték az éjszakát az utcán. A rengés intenzitása ellenére kevés anyagi kár keletkezett a chilei fővárosban, mert az építkezésekre vonatkozóan szigorú biztonsági előírások vannak érvényben. Beszámolója szerint szinte mindenki a 2010-es, 8,8-es erősségű földrengéssel hasonlítja össze a történteket, amelynek során több mint ötszázan haltak meg. Elmondása szerint most az áldozatok száma azért is lehet ilyen alacsony, mert már mindenki tisztában van a rendkívüli helyzetekben teendő intézkedésekkel. Ennek része az is, hogy a lakás bejárati ajtaját az első kisebb rengéskor már ki kell nyitni, hogy az épület esetleges elmozdulásakor ne szoruljon be a nyílászáró. A fővárostól négyszáz kilométerre, a rengés epicentrumához legközelebb fekvő Coquimbo megyére tegnap rendkívüli helyzetet rendelt el a kormány. Sok településen szünetel a vízszolgáltatás, rengeteg vályogház vált lakhatatlanná. Michelle Bachelet chilei elnök a nap folyamán felkereste a rengés sújtotta területeket. A katasztrófavédelem vezetője, Ricardo Toro nyugalomra intette a lakosságot, hogy az élet minél előbb visszatérhessen a rendes kerékvágásba.Földindulás a pohárbanChilében szeptember 18-án ünneplik az ország első kormányának 1810-es megalakulását és a függetlenségi mozgalom kezdetét. A Fiestas Patrias (nemzeti ünnepek) azonban akár egy hétig is elhúzódhat. A legnagyobb ünnepen nagy mulatságok zajlanak a parkokban, sokan már napközben az alkohol hatása alá kerülnek. A nemzeti ital, ami ilyenkor a legnagyobb mennyiségben fogy, egy koktél, neve pedig terremoto, vagyis földrengés, és ananászfagylaltból, valamint fehérborból készítik. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.