A hatvanöt éves korában, szívelégtelenségben elhunyt politikus a román naiconalizmus egyik vezéralakja volt – 1990-ben megalapította a Nagy Románia hetilapot, majd ezen a néven pártot hozott létre. Ennek színeiben 2000-ben az elnökválasztások első fordulójában a voksok egyharmadát megszerezve bejutott a második fordulóba, ahol Ion Iliescu ellen vereséget szenvedett. Az elnöki kampány után pártja a bukaresti parlament második legerősebb alakulata lett egy ideig. Miután kiesett a román törvényhozásból, a 2009-től 2014-ig tartó időszakra európai parlamenti képviselőnek választották.A tizenhat ortodox pap által celebrált gyászszertartás után a politikust Bukarest Ghencea városrészben levő temetőjében, édesanyja mellé temették volna, de a koporsó egyszerűen nem fért bele az előkészített gödörbe. A test leeresztésével a temetőbeli munkások többször megpróbálkoztak, de a művelet nem sikerült – az egyre méltatlanabbá váló helyzetet végül úgy sikerült feloldani, hogy egy munkás bemászott a sírba és kalapáccsal lebontotta az előzőleg kifalazott sírkamrát.
Vadim koporsója nem fért a sírba
Állami tiszteletadással: díszsortűzzel, katonazenekarral, nemzeti himnusszal búcsúztatták a magyarellenességéről híres politikust.
2015. 09. 17. 19:37
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!