Az elnöki testőrség mindeddig nem adott magyarázatot tettére, és nem részletezte szándékait. A testőrség mindazonáltal a múlt novemberben a zavargásokba torkolló tüntetések hatására a hadsereg által lemondatott Blaise Compaoré exelnök hatalmának egyik legfőbb pillére volt, ezért egyes megfigyelők attól tartanak, hogy egy újabb katonai hatalomátvéleti kísérletről lehet szó a nyugat-afrikai országban.Az államfői tisztséget átmeneti jelleggel betöltő Michel Kafandót és Yacouba Izaac Zida ideiglenes miniszterelnök mellett legalább két másik kormánytagot is magukkal hurcoltak a fegyveresek. Az incidens után százak tüntettek a parlament előtt, őket katonák figyelmeztető lövésekkel próbáltak oszlatni.Két nappal korábban egy kormányzati bizottság az 1200 fős testőrség feloszlatását javasolta, miután úgy vélte, az egység úgy viselkedik, mint egy „hadsereg a hadseregben”. Februárban a testőrség megpróbálta lemondásra kényszeríteni a miniszterelnököt, miután az át akarta alakítani a szervezetet.Burkina Fasóban a tervek szerint a jövő hónapban tartanak választásokat, amelyek a katonai hatalomátvételt követő átmeneti állapot lezárását és a demokráciához való visszatérést hivatottak elhozni az országban. Compaorét az után buktatták meg, hogy alkotmánymódosítással akarta meghosszabbítani 27 éves uralmát. Egyébként az exelnök is katonai hatalomátvétellel jutott hatalomra 1987-ben.Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felháborítónak nevezte a történteket, és a világszervezet Biztonsági Tanácsához hasonlóan az őrizetbe vett tisztviselők azonnali szabadon bocsátását követelte.
Váratlanul őrizetbe vették a Burkina Fasó-i vezetőket
Az elnöki testőrség eddig nem adott magyarázatot tettére.
2015. 09. 17. 7:15
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!