Vesztésre áll a Sziriza

Az Új Demokrácia 1,4 százalékkal vezet a Sziriza előtt a szeptember 20-i görög előrehozott választás előtt.

MTI
2015. 09. 18. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közvélemény-kutatás szerint a konzervatívok a szavazatok 28,5 százalékára, a Sziriza pedig 27,1 százalékra számíthat vasárnap. A legtöbb felmérés szerint a két párt fej fej mellett haladt az elmúlt két hétben népszerűség tekintetében.A most közölt közvélemény-kutatást szeptember 15. és 17. között végezték el, így már tükrözi a választóknak a két párt vezetőjének (Alexisz Ciprasz volt kormányfő, a Sziriza, valamint Vangelisz Meimarakisz, az Új Demokrácia vezetőjének) hétfői televíziós vitájára adott reagálását is.A Metriszi felmérése szerint az Arany Hajnal szélsőjobboldali párt a harmadik helyen áll 5,6 százalékkal, mögötte található a Görög Kommunista Párt (KKE) 5,4 százalékkal, és a szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) 5,1 százalékkal. Az előző kormánykoalíció kisebbik pártja, a Független Görögök a felmérés szerint nem éri el a parlamentbe bejutáshoz szükséges 3 százalékos küszöböt (2,7 százalék).Négy korábbi felmérés szerint (ezek eredményét csütörtökön ismertették) igen szoros a verseny a görögországi választási kampányban, és egyelőre bizonytalan a vasárnapi voksolás kimenetele.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.