Háled Bahah a délnyugat-jemeni Ádenben lépett újból hazája földjére hét miniszterének kíséretében. A kikötővárost júliusban foglalták vissza a húszi lázadóktól a kormányhoz hű erők szaúdi vezetésű koalíciós csapatok segítségével.Bahah Szaúd-Arábiából tért vissza, ahova még márciusban menekült, és ahol hónapokon át munkálkodott azon, hogy eredményes legyen a harc a húszik ellen. Augusztus elsején is járt már Jemenben, de akkor csupán egyetlen napig „vendégeskedett”. Ezúttal nem csupán látogatóba, hanem – szóvivője szavai szerint – állandó tartózkodásra tért vissza a kikötővárosba, csakúgy, mint miniszterei.Az iráni támogatást élvező síita húszik egy éve foglalták el Ádent. Az egymillió lakosú városban a húszik júliusi kivonulása után káosz alakult ki, és még mindig elég nagy a zűrzavar, jóllehet egyre több rendőr áll ismét szolgálatba. A lakosság arra panaszkodik, hogy a hatóságok nagyon lassan haladnak az alapvető szolgáltatások helyreállításával, a háborús romok és a szemét eltakarításával.
Visszatért száműzetéséből a jemeni kormányfő
Hét miniszterének kíséretében érkezett Ádenbe Háled Bahah.
2015. 09. 16. 14:56
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!