Washington: Nem viszünk atombombákat Németországba

A ZDF számolt be róla, hogy az új típusú bombáknak jóval nagyobb pusztító erejük lenne.

MTI
2015. 09. 24. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Shelley Laver, az energetikai minisztérium mellett működő atombiztonsági hivatal (NNSA) helyettes szóvivője úgy fogalmazott, hogy „nincs szó semmilyen új típusú amerikai atomtöltetek telepítéséről az idei évben” Németországba. Laver felhívta a figyelmet arra, már többször elhangzott, hogy a Washington által megvalósítandó tervek szerint a 2020. pénzügyi évnél korábban nem kezdődik meg a B61-12 típusú atomtöltetek sorozatgyártása, ezért nem fedik a valóságot azok a sajtóhírek, hogy az idei naptári év végéig Németországba telepítenek ilyen atomtöltetek hordozására képes rakétákat.

A ZDF német televízió kedden arról számolt be, hogy értesülései szerint az Egyesült Államok húsz B61-12 típusú atombombát szállítana a Büchel légi támaszpontra, hogy modernizálja az ottani nukleáris állományát. A ZDF értesülései szerint az új típusú bombáknak jóval nagyobb pusztító erejük van, mint azoknak, amelyek jelenleg a bázison vannak.

A német törvényhozás 2010-ben még arról döntött, hogy az országban állomásoztatott amerikai atomfegyvereket kivonják, a ZDF szerint ezzel szembemenni látszik az, hogy a Büchel támaszpont már meg is kezdte a fegyverek fogadásának előkészületét.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő erre reagálva arra figyelmeztetett szerdán, hogy ez a lépés felboríthatja „a stratégiai egyensúlyt Európában”, s „magától értetődően Oroszországnak is megfelelő válaszlépéseket kell tennie”. Orosz katonai források közölték az Interfax hírügynökséggel, hogy Oroszország nukleáris töltet célba juttatására képes rakétarendszereket telepíthet a Lengyelországgal határos Kalinyingrádi területre, ha az Egyesült Államok új típusú atombombákat szállít a német támaszpontra.

Az Iszkander-M típusú orosz rakétarendszer hadászati nukleáris rakétákat is képes célba juttatni, 50 és 500 kilométer közötti távolságban tud megsemmisíteni ellenséges célpontot.

Hans M. Kristensen, az Amerikai Tudósok Szövetségének (FAS) nukleárisfegyver-szakértője szerint az Egyesült Államok jelenleg mintegy 180 darab hadászati atomfegyvert állomásoztat öt európai országban, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.