A European Ideas Network (EIN) Intézet koppenhágai kétnapos konferenciájának fő témája a Biztonság és politikai stabilitás. Hölvényi György vezette azt a beszélgetést egyiptomi, francia és német szakértők részvételével, melyben az arab tavasz után kialakult új politikai helyzetről, illetve a szélsőséges iszlamista csoportok megerősödésének okairól értekeztek a résztvevők.
Hölvényi György felhívta a figyelmet a közel-keleti konfliktusok miatt Európa felé megindult páratlan migrációs nyomás okaira is.
A gyorsuló népességnövekedés és a szegénység együttes hatása az instabilitás egyik legfontosabb kiváltó oka, és hasonló hirtelen lakosságnövekedésre lehet számítani a fejlődő világ népes országaiban, mint például Bangladesben és Nigériában is
– figyelmeztetett a kereszténydemokrata képviselő.
Szerinte a demográfiai okok mellett a vallási szélsőségek váratlanul gyors társadalmi térnyerése az instabilitás másik alapvető tényezője. A Közel-Keleten belül maga az iszlám világ is jelentős kihívásokkal néz szembe, hiszen a radikalizálódás veszélyt jelent az iszlám vallás hagyományos tanaira és értékrendjére is – mutatott rá a magyar EP-képviselő.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!