„Harmadik világháború” Szíriában?

Számtalan frakció harcol egymással, változnak a koalíciók, nyílt és többoldalú a nagyhatalmi intervenció.

Zord Gábor László
2015. 10. 02. 5:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy és fél évvel a zavargások és az azok ellen bevetett karhatalmi erőszak kezdete után Szíria a kívülről tüzelt polgárháborús konfliktus olyan fázisába jutott, amely az egykori állam helyreállíthatóságát eredeti határain belül teljes mértékben irreális célkitűzéssé teszi. A kezdetben – az úgynevezett „arab tavasz” más színtereihez hasonlóan – a politikai berendezkedés elleni lázadásként jellemzett események rövid úton egy sokkal súlyosabb konfliktussá terebélyesedtek: a külföldi részvétel miatt mindenekelőtt stratégiai, geopolitikai összecsapássá alakultak át, amelyek képlékeny törésvonalai ugyanakkor történelmi, etnikai-vallási szembenállásokat is tükröznek. Az állásait foggal-körömmel, eszközökben nem válogatva védő rezsim – amelynek rendíthetetlen bázisát az elnök, Bassár al-Aszad származása miatt a síita alavita kisebbség jelenti – sokáig egy országos kiterjedésű, de teljesen szétaprózott fegyveres lázadással nézett szembe. Ennek résztvevői azonban az idő előrehaladtával, elsősorban a harctéri fejlemények, a specifikus külföldi támogatások és azok feltételeinek hatására karakteresebb, elsősorban szunnita iszlamista dominanciájú, bár még mindig képlékeny csoportokba tömörültek. Szintén megjelent – több frakcióra szakadva ugyan – a kurd harci erő is, miközben a Libanon-közeli területeken a rezsimnek kulcsfontosságú segítséget nyújtott a síita Hezbollah is. Az sem mellékes, hogy a teljesen porózus sivatagi határ miatt, az amerikai megszállás után erőtlen állapotban hátrahagyott Irakban folytatódó konfliktus gyorsan „összefonódott” a szíriaival. Ennek a folyamatnak lett a leglátványosabb jelensége tavaly az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű iszlamista szervezet felemelkedése, elképesztő iraki, majd szíriai katonai sikerei, területfoglalásai, majd a szimbolikus gesztus, hogy az elfoglalt területeken kikiáltották az úgynevezett Iszlám Államot. Ez a fejlemény vezetett az addig javarészt rejtett, nyugati és térségi szunnita beavatkozás nyílttá válásához: 2014 augusztusának elején elkezdődtek az Iszlám Állam elleni légicsapások Irakban, majd ezeket szeptember végén kiterjesztették Szíriára is.Mivel az információs hadviselés alapvető kelléke a szíriai (iraki) háborúnak is, nehéz pontos képet alkotni a harcokról, amelyek nemcsak a kormányerők (milíciákat is beleszámolva több mint 200 ezer fő) és a lázadók, hanem a lázadók különböző csoportjai között is zajlanak. Sőt nemcsak a „mérsékeltnek” nevezett erők, például a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) koalíciója (körülbelül 40 ezer fő) és az iszlamisták között, hanem a szélsőségesek között is. Ennek legismertebb megnyilvánulása az Iszlám Állam (80 ezer fő), és az al-Kaidával asszociált an-Nuszra Front (15 ezer fő) közötti szembenállás. Tovább bonyolítja a képet, hogy az aktuális helyzet függvényében, hosszabb-rövidebb ideig úgymond műveleti koalíciók szövődnek: nyáron egy ilyen, SZSZH-frakciók és iszlamisták által alkotott „hódító hadsereg” ért el Aszadék ellen Idlib tartományban jelentős hadisikereket.A nehezen, legfeljebb egy-egy időponthoz köthetően meghatározható helyi erők mellett természetesen szót kell ejteni a nyílt külföldi katonai beavatkozásról is, amely hivatalosan kizárólag légierők útján valósul meg. Az amerikaiak vezette Iszlám Állam elleni koalíció több tagja, így Ausztrália, Nagy-Britannia, Franciaország, Törökország, valamint az Perzsa-öböl menti arabok gépei bombáznak Szíriában is az Inherent Resolve hadművelet keretében: eddig mindent egybevéve több mint ötvenezer bevetést repültek a rendelkezésre bocsátott néhány száz repülőgéppel. Bár a célpontként megjelent Iszlám Állam Irakban valóban szenvedett el területi veszteségeket, Szíriában láthatóan nem befolyásolták a légicsapások: egyebek között Palmüra elfoglalása is ezt igazolta. Erre az Amerika vezette műveletre jött rá csütörtöktől az oroszok intervenciója, amelyhez 34 gépük áll rendelkezésre Latakia repülőterén. A hivatalos porhintést félretéve ők mindenkit támadnak, aki a damaszkuszi rezsim erőit támadja, minimális céljuk megmaradt területeik megőrzésének elősegítése, illetve offenzívák támogatása ott, ahol földrajzi és egyéb tényezők miatt csak így lehet a jövőbeli védhetőséget, jobb tárgyalási pozíciót biztosítani. Bár nem erősítették meg, de néhány napja szóba került Kína esetleges részvétele is.Bár tűnhet retorikai túlzásnak, helyi szinten mindenképpen találó az a többek által a szíriai konfliktusra használt fordulat, miszerint ott voltaképpen már „a harmadik világháború” zajlik.A 193 ENSZ-tagállamból már legalább 75 támogatta azt a francia javaslatot, hogy a szervezet Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja ne vétózhasson olyan kérdésekben, amikor valahol tömegmészárlás vagy népirtás történik. Sajtóértesülések szerint az ötösből – Franciaország, Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia és Kína – eddig a franciákon kívül a többiek nem támogatták a felvetést, bár a britek és az amerikaiak mutattak rá némi hajlandóságot. A franciák szerint – akik maguk is elöl járva már alkalmazzák ezt a gyakorlatot – a lépésre azért van szükség, mert a jog nem egy kiváltság és politikai eszköz, hanem felelősség. Az ötlet mögött alighanem a szíriai események is állnak, hiszen a BT-ben korábban Oroszország és Kína többször is leszavazta a lehetséges esetleges szankciókat és beavatkozást. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.