„Ezt a hivatalt RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor kormányon vagy ellenzékben voltunk, hiszen sikerült elismertetni a mindenkori jobb- és baloldali kormánypártokkal is, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.Az ügyvezető elnök emlékeztetett rá, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy pártközi kisebbségi paktum megkötését kezdeményezte januárban Klaus Johannis államfőnél azért, „hogy a kisebbségi képviselet, a kisebbségi törvénykezés és ennek alkalmazása ne függjön a politikai széljárástól”.„Újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet a mindennapi politikának alárendelve” – idézte Kovács Pétert a szövetség hírlevele.Laczikó Enikő kedden az Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság és az Országos Diszkriminációellenes Tanács közös bukaresti szemináriumán vett részt, ahol egyebek között kifejtette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó romániai törvények közigazgatásbeli alkalmazása akadályokba ütközik. „A nemzeti kisebbségek önkifejezéséhez, szimbólumhasználathoz való jogait korlátozzák, a vallási identitást megsértik. Ugyanakkor rasszista és idegengyűlöletre uszító politikai nyilatkozatok sorát hallhatjuk, amelyek hátráltatják azokat a törekvéseket, amelyek 25 éve a kisebbségi jogok megszerzésére irányulnak” – idézte az államtitkár felszólalását az RMDSZ hírlevele.Laczikó Enikő 2013 januárja óta állt a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős hivatala élén. A hivatalt korábban több cikluson át Markó Attila vezette, akit 2012-ben parlamenti képviselővé választottak.Korábban megírtuk, hogy a Maszol.ro portál pénteki híre szerint a hivatalos közlönyben csütörtökön megjelent miniszterelnöki rendelet szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát ezentúl Amet Aledin korábbi helyettes államtitkár, a tatár kisebbség képviselője vezeti, Laczikó Enikő pedig helyettes államtitkárként folytatja munkáját a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt hivatalban.
Hiába óvott a politikai széljárástól az RMDSZ
Laczikó Enikő 2013 januárja óta állt a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős hivatala élén.
2015. 10. 02. 18:17
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!