Hollande: Mindenki gyászolja a vihar áldozatait

Tizenhatan meghaltak és hárman eltűntek Dél-Franciaországban, az elnök kártérítést ígért.

MTI
2015. 10. 04. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az egész megyében gyászolunk az éjszakai viharok után, amelyben 16-an meghaltak és hárman eltűntek, de a számok még nem véglegesek” – mondta a köztársasági elnök Biot nevű településen, amely az érintett Alpes-Maritimes megyében a legtöbb kárt szenvedte el. „Az állam nem marad tétlen, a kormány a szerdai ülésén kihirdeti a természeti katasztrófahelyzetet, és annak értelmében kártérítéseket fizetünk három hónapon belül” – tette hozzá.

A tűzoltók tájékoztatása szerint Biotban három ember az idősek otthonában halt meg annak következtében, hogy az épületet elárasztotta a víz, három másik Vallauris Golfe-Juanban vesztette életét. Ketten Mandelieu-la-Napoule-ban, ketten Cannes-ban, az elárasztott utcán fulladtak vízbe, egy ember pedig az antibes-i kempingben halt meg. A többi áldozatról nem közölt részleteket a prefektúra.

Kilépett a medréből a Brague folyó Antibes közelében és elárasztotta a város környékét. Kempingek sora került víz alá. A környéken két helikopter járőröz felmérve a keletkezett károkat, segítséget nyújtva az emberek kimenekítéséhez. Antibes közelében az A8-as autópályát is elöntötte a víz. Cannes térségében számos másodrendű út is víz alatt áll.

A francia vasúttársaság (SNCF) jelezte, hogy tucatnyi vonat vesztegel utasokkal teli a pályaudvarokon Dél-Franciaországban, a vasúti közlekedés egész nap szünetel a francia Riviérián.

A cannes-i polgármesteri hivatal bejelentette, hogy a kialakult helyzetre tekintettel mozgósították a rendőrség és a katasztrófavédelem erőit a térségben.

A francia meteorológiai intézet jelentése szerint heves zivatarok söpörtek végig az ország délkeleti részén éjjel egy óra körül. Cannes-ban néhány óra alatt 197 milliméter eső esett, amely aztán elárasztotta az utcákat, sok helyen magával sodorva a gépkocsikat. A tengerparti városban vasárnap reggel mintegy 70 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, délutánra a lakások felében ismét volt áram, máshol napokig eltarthat a szolgáltatás helyreállítása.

A vihar, amely elhagyta Franciaországot és az olasz partok felé tart, a tengeren volt a leghevesebb.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.