A bukaresti kormány illetékes tárcavezetői a helyhatóságok és több civil szervezet képviselőivel tanácskoztak az országra váró feladatokról, miután az Európai Unió belügyminisztereinek szavazattöbbséggel elfogadott döntése nyomán Romániának – az eredeti 1800 fős felajánlásánál lényegesen több – csaknem 5000 menedékkérőt kell átvennie Olaszországtól és Görögországtól.A kormányfő a találkozón kifejtette: nem fenyegeti katasztrófa az országot, „nem kell a határokra vezényelni a hadsereget”, mert Románia „toleráns ország”, de ha válság fenyegeti Európát, szolidaritást kell tanúsítania.Azt mondta: meggyőződése, hogy valódi menekültekről van szó, és Irakból és Szíriából nem azért kelnek útra az emberek, mert az otthoninál jobb életre vágynak Németországban. Ponta szerint lehetnek köztük gazdasági bevándorlók, de Románia, ahonnan hárommillió gazdasági bevándorló távozott Nyugatra, „nincs abban a helyzetben”, hogy ezt szóvá tegye.A kormányfő elismerte, hogy a közigazgatást szokatlan feladat elé állítja a menedékkérők befogadása, a megfelelő törvényes keret kialakítása is még folyamatban van, „menet közben” kell megtanulniuk, mi a teendő.Victor Ponta a civil szervezetek támogatását kérte: segítsék a menekültek közép- és hosszú távú társadalmi beilleszkedését. „Az állami intézmények meg tudják védeni a határokat, elő tudnak készíteni szálláshelyeket, de ennél többet csak a társadalommal együtt tudnak tenni a menekültekért” – jelentette ki.A pénteki találkozót több mint ötven romániai civil szervezet felhívása nyomán kezdeményezte a miniszterelnök. Az emberi jogi és gyermekmentő alapítványok, a Romániában tanuló vagy dolgozó szírek egyesületei és más muzulmán szervezetek arra kérték a bukaresti hatóságokat, hogy vizsgálják felül az EU kötelező menekültbefogadási kvótáit elutasító politikájukat, és tanúsítsanak nagyobb megértést a menedékkérőkkel szemben.A román csendőrség a múlt héten két sátortábort épített a szerb határ közelében, Kunszőllősön és Temesmórán a Romániába érkező migránsoknak, eddig azonban nem érkeztek tömegesen bevándorlók az országba.
Menekültügy: Ponta támogatást kér
A román miniszterelnök kifejtette: nem kell a határokra vezényelni a hadsereget.
2015. 10. 02. 13:44
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!