Thomas de Maiziere mindazonáltal azt is elmondta: a kormány természetesen tisztában van azzal, hogy Afganisztán nem annyira biztonságos, mint sok más állam, ezért nem is tervezik, hogy a biztonságos származási országok közé sorolják, az afgán állampolgárok menedékjogi kérelmeit pedig a szokásos rendben, a kérelmező helyzetének alapos tanulmányozásával bírálják el.
Hozzátette, hogy a kormány az afgánok ügyeitől függetlenül arra számít, hogy az év végéig hátralévő hetekben jelentősen emelkedik a hazatelepített – kitoloncolt – és az önként hazatérő menedékkérők száma. A múlt hét végén életbe lépett menekültügyi reformcsomag révén a tartományok az eddiginél jóval következetesebben tudják végrehajtani az ország elhagyására kötelező hatósági határozatokat – tette hozzá.
Az illetékes hatóságnál – a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) – végrehajtott szervezeti fejlesztések révén az ügyhátralék is nagymértékben csökkenhet. A BAMF munkatársai különösen a biztonságos származási országok közé tartozó nyugat-balkáni államokból érkezett kérelmezők ügyeire összepontosítanak.
Ez azt jelenti, hogy „több tízezer nyugat-balkáni embernek kell elhagynia Németországot” – jelentette ki Thomas de Maiziere. Elmondta, hogy a napokban Albániába látogat, hogy megvizsgálja, miként fogadják a hazatelepített albánokat. Az idén eddig nagyjából 11 ezer embert szállítottak haza a kitoloncolások végrehajtásáért felelős tartományi hatóságok. További 27 ezer ember a német állam pénzügyi támogatásával, újrakezdési segélyével tért vissza hazájába, és szintén jelentős számú kérelmező önként, külön segítség nélkül hazatért – mondta el a német belügyminiszter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!