Ponta: Hiba volt Magyarországgal egy csoportba kerülni

A román kormányfő szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott.

MTI
2015. 10. 06. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Victor Ponta egy hétfő késő este közvetített televíziós interjúban nem vitatta a riporternek azt a kijelentését, hogy „hiba volt” Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával egy csoportba kerülni, és a rossz döntésért közösen viseli a felelősséget Klaus Johannis államfővel.

„Úgy gondolom, hogy ez a fejezet véget ért, és megtanultuk belőle, hogy nem kell föltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen” – idézte a kormányfő szavait a Rador hírügynökség. Ponta hozzátette: azt kell mérlegelni, hogy mit lehet nyerni akkor, ha nem szegülnek szembe Európával.

Minél hamarabb papírokhoz szeretnének jutni, és tovább akarnak menni Horvátország felé a Macedóniából Szerbiába érkező migránsok, ezért már megpihenni sem akarnak a presevói befogadó központban – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) kedden.

Októberben már napi négy-ötezerre nőtt a macedón–szerb határt átlépők száma, illetve ennyien regisztráltatják magukat a határ közelében fekvő presevói központban. A regisztrációnál hosszú sorok állnak, a migránsok a pihenés helyett éjszaka is inkább az ügyintézést választják, nem szeretnék ugyanis alvásra „pazarolni” az idejüket. Az RTS tudósítójának jelentése szerint azok, akik már nem bírják tovább, hálózsákokban és sátrakban az utcán alszanak, hogy közel legyenek a regisztrációs helyhez.

Sokan arról is hallottak, hogy Magyarország lezárná a Horvátországgal közös határát is, ahogyan Szerbia esetében tette, ezért minél hamarabb igyekeznek megtenni a Nyugat-Európába vezető útjukat. A helyszínen tartózkodó orvosok elmondták, hogy a leggyakrabban megfázási és kimerültségi tünetekkel keresik fel őket, de a nyugtatókat elutasítják, mert nem akarnak aludni. A vöröskereszttől meleg élelmet, adományozóktól pedig ruhát és lábbelit kapnak.

A főleg Szíriából és Afganisztánból érkező migránsok célja általában Németország, a befogadó központnál várakozó autóbuszok és taxik azonban csak a horvát határig szállítják őket, ahonnan gyalog indulnak tovább, majd a határon átkelve ismét buszokkal és vonatokkal jutnak el a magyar határig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.