David Cameron, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának nyitánya előtt adott interjút a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának, „tragikusnak” nevezte, hogy a Szíriában eddig végrehajtott orosz légitámadások zöme olyan térségekre irányult, amelyeken nincs jelen az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet.
Az oroszok „Aszadot, ezt a mészárost” támogatják, ami a saját szempontjukból és az egész világ számára egyaránt „rettenetes hiba” – mondta a brit kormányfő. Hozzátette: az orosz katonai fellépés még inkább destabilizálja a térséget, még további radikalizálódáshoz vezet és súlyosbítja a terrorveszélyt. Cameron szerint Aszad sokkal több szíriait üldözött el otthonából, mint az Iszlám Állam, „ez a brutális halálszekta”.
Michael Fallon brit védelmi miniszter a legnagyobb példányszámú brit tömeglapnak, a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: a brit védelmi tárca hírszerzési adatai arra vallanak, hogy húsz orosz légitámadásból egy éri az Iszlám Állam szíriai alakulatait.
A szíriai elnök szerint győznie kell a polgárháborúban az iráni–iraki–orosz–szíriai koalíciónak, mert ha kudarcot vallanak, Szíria széthullik, és ez pusztító hatással lesz a Közel-Keletre. Bassár el-Aszad erről az iráni televíziónak adott interjújában beszélt vasárnap.
Az arabul, egy fárszi tolmács közreműködésével beszélő elnök azt mondta, bízik a szövetség hatékonyságában, jók a siker esélyei a „terrorizmus” elleni harcban.
Az elnök leszögezte, hogy az ország politikai rendszeréről és vezetőiről szóló vita Szíria belügye.
Fallon szerint a védelmi minisztériumnak bizonyítékai vannak arra is, hogy az orosz légierő vezérlés nélküli robbanóeszközöket dob civilek lakta területekre, valamint az Aszad-rezsim ellen harcoló, a nyugati koalíció által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg egységeire.
David Cameron miniszterelnök a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív napilapnak azt mondta, hogy a brit kormány a hadsereg különleges kiképzésű kommandós alakulatának (SAS) „jelentős felfejlesztését” tervezi az Iszlám Állam elleni harc fokozásának jegyében, emellett megkétszerezi a brit királyi légierő (RAF) felfegyverzett drónjainak számát is. Cameron szerint az RAF húsz új, pilóta nélküli, felderítési és támadó műveletekre egyaránt alkalmas repülőeszközt kap.